2012. július 7., szombat

Még mindig a nyaralásról

.
Hát igen, ez egy igazi nyaralás is volt, nem csak varrás. Időnként a medencénél meg is kérdeztük magunktól, hogy nem kellene-e varrnunk? Élveztük a kötetlenséget, de azért varrtunk! Sokat, jókat, érdekeseket, újdonságokat!

Zsuzsa tanította meg nekünk a portrékészítést. Természetesen Zsuzsa  a tőle megszokott precizitásával készült fel. Először oktató videót néztünk, majd megcsodáltuk az eddigi elkészült munkáit, amit ezzel a technikával készített. Aztán bevallom egy kicsit inamba szállt a bátorságom, de úgy gondolom, hogy ezt nem lehet kihagyni. A családomat és a hozzá tartozó ebállatot - lévén, hogy  utóbbinak nagyon sok szőre van, ami jelen esetben irgalmatlan munkát jelentett volna- nem mertem bevállalni textilből, így többen is egy virág képét alkottuk meg. Mondhatni könnyű dolgunk volt, mivel Zsuzsa már előkészítette a képet a munkához, mi "csak" ragasztottunk, rajzoltunk, vagdostunk, illesztettünk. Éva és Zsuzsa maradt az eredeti verziónál - azaz a portrénál - így textilkép készült Ádámról és Pannáról. 

 A falon látszik az óra - nos egy mutató sincs a képen. Tehát hány órakor is készült ez a fotó? Ne firtassuk. Tehát máris látszik, hogy nem csak a medence (ejtsd: medanszé)  partján punnyadtunk egy hétig :-))


Majd másnapra azért sorra készültek (vagy félkészültek) el az alkotások




Izgalmas volt ez a technika, köszönjük Zsuzsa!


A tábori élmények majd még folytatódnak .......... :-))

2012. július 5., csütörtök

Álom luxuskivitelben

.
Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlom az idei nyaralásunk képeit :-))
Jól sikerült, mondhatni túl jól! Azt hiszem ezt nem csak én gondolom így, hanem rajtam kívül még 8 foltos barátnőm is. A helyszín változott, mivel az eddigi "Csöde A és B" közösen töltötte ezt a csodás hetet. A helyváltás oka a helyhiány. No nem az alvással volt a baj, hanem a varrással. Sikerült egy új helyszínt találni, amely igaz ugyan, hogy nem eldugott, fákkal övezett csendre vágyók álma, de a varrós helység hatalmas! Szerintem mindannyian úgy érkeztünk, hogy "tele a mindennapokkal a hócipő". Nos ez az eltöltött hét egy kicsit kisimogatta a felborzolt lelkünket - kívül is meg belül is! Részemről legalábbis :-)) A hőség általában nem kedvez a varrós táborozóknak, de ezt mi most egész jól viseltük :-))) Valahogy így.... :


meg így...


Na meg főztek is nekünk:



Ó, már hallom a kérdéseket, hogy " hol is volt ez a csoda tábor??? "

Gyenesdiáson. A Zöld ház panzióban.  Egészségesen étkeztünk délben, bioélelmiszerek és különleges magokból készült ételek, friss saláták.............. bár én rendes pörkölt és rántotthús rajongó vagyok  ez a megszokottól eltérő étkezés jó volt. A vacsorát pedig a megszokott módon megoldottuk.



Na és hogy varrtunk-e? Hát persze!!!! Azt hittük először, hogy egy hónapra való tervvel érkeztünk, de amikor mindenki lelkesen varr, akkor gyorsan készülnek el a dolgok.

Első napon Adél tanított nekünk egy egyszerűnek tűnő, de annál munkásabb technikát. Végre itt volt a lehetőség, hogy a varrógépeink számtalan díszítőfunkcióját kihasználjuk. Nem mellesleg megtanultuk, hogy a patkányfarok nem is olyan rettenetes dolog, mint az első hallásra hinnénk.

 A még félkész darabokról születtek képek is. Még sok varrnivaló van rajtuk, de mire valók a hosszú téli esték?






Varrtunk táskát /táskákat!!!

Volt, amelyiket fel is lehetett próbálni........



Szóval egy cseppet sem unatkoztunk!


Folyt. köv.....

2012. június 23., szombat

Pakolunk

.
... Mert mi most elmegyünk, és varrunk és nagyon sokat varrunk, de még annál is többet varrunk, miközben majd nagyon jól fogjuk magunkat érezni!!!!



Igen, bátran lehet irigykedni, mert van miért :-)) De  ha visszajöttünk, akkor majd mindenről beszámolunk! 

A Shop is bezár  a jövő hétre, kérjük, hogy rendeléseket csak július 1 után küldjetek!

Ági, Marcsi

2012. Free motion quilt challenge - június

.
Persze a naptárat ebben a hónapban sem tudom átírni, így egy kis csalással jelentkezem. A feladatot nem ebben a hónapban oldottam meg időhiány miatt. De ígérem......... ha egy kis szusszanásnyi időm lesz, akkor biztosan lesz friss is.

Mert ez a hónap izgalmas feladatot adott, ami nem érdemli meg, hogy összecsapjam.SewCalGal játékának e-havi oktatója Cindy Needham.  Kivételes tanár, rengeteg lehetőség, no és mindenféle szuper-relatívuszokat kellene most felsorolnom. Tehát mint írtam nem ebben a hónapban készült ez a tűzés, ráadásul készen sincs, de ez van.




ui: ha a nyaraláskor lesz netem, akkor elkészítem azt, amit terveztem ebben a hónapban. 

2012. június 14., csütörtök

Nyári táskák

.
Ezeket a nyári táskákat varrtam. A fazonjuk már nem újdonság, de méretükben változtattam rajtuk. Első ránézésre nem is a fazonról, hanem inkább az anyagról szólnak. Imádom ezeket a vászon anyagokat!!! Vastagabbak és csodás mintákkal "családban" lehet őket beszerezni.  Így a virágos csak úgy hivogatja a csíkosat, hogy együtt lehessenek :-))

Na és az idei nyár nagy divatja a nagyvirágos. Hát legyen!!!! :-))





2012. június 13., szerda

Farmerből sosem elég

.
A farmerből nagyon sokféle létezik,  a vastagságuk a legszélesebb skálán mozog. Így a legkülönbözőbb féle táskákhoz is felhasználhatóak. 

Férfinak készült táskához is így farmeranyagot választottam. Sokáig töprengtem a fazonon, de végül ezt választottam. A méretét laptophoz, füzetekhez igazítottam. Gondoltam rá, hogy egy férfi nem szeret a zippzárakkal bajlódni, így ezt a csatot tettem rá.





Készült egy sprotos-nyári - nőcis - strapabíró táska is, szintén farmeranyagból:





ui: Hogy miért kell minden anyagot nyúladósra készíteni, azt még nem teljesen értem. Már alig lehet beszerezni olyan anyagot, ami nem sztrecs :-((  Ezek is azok voltak, de nem örültem neki.

2012. június 12., kedd

Ha én kertész volnék ...

.
Akkor talán szívesen venném fel ezt a kötényt :-))

Farmerból varrtam, hogy strapabíró legyen, kevés zölddel paszpoloztam, hogy a kertészetben a hajtások mindig zöldüljenek, virágokat hímeztem rá, hogy minden növény virágba boruljon, zsebet varrtam, hogy az apró dolgoknak mindig legyen helye.



2012. június 7., csütörtök

Jó mesternek nem kell cégér...... vagy mégis:-))

.
Mi úgy gondoltuk, hogy inkább legyen :-)

A logo és a felirat zsinórhímző talppal készült egyszerű kötőfonallal. A háttér pedig egyszerű tűzés, igaz abból jó sok:-))



Ekkora munka még nem készült eddig ezzel a talppal, de bevallom kellemes csalódás volt. A szál vezetése változatlanul akkor a legtökéletesebb, ha a fülemen vezetem, de így legalább a férjem mindig mosolyog, amikor varrni lát engem :-))

2012. május 28., hétfő

Kagylóból kör, akarom mondani négyzet :-))

.
Miután Polyák Ildi fantasztikus tanfolyamán részt vettem egyvégtében jár az agyam :-)) JÓ értelemben!
 Egy teljesen új világot nyitott meg számomra Ildi. Köszönöm! A  modern quiltekről szólt az előadás, azok minden részletéről, stílusjegyeiről, színvilágáról, kivitelezéséről. (ha alkalmatok nyílik őt meghallgatni ki ne hagyjátok!!!!!)

Nos, miután sikerült szerencsésen hazaérnünk, kipakolnunk, nekiálltam kivasalni a 3 köbméternyi vasalni valómat. Az igazság az, hogy veszélyes dolog nekem a vasalás, mert az agytevékenységem ilyenkor felfokozódik. (ez általában a felidegesedésig szokott fajulni, a vasalni való mennyiségével egyenesen arányosan) Most azonban a vasalás idején gondolataim még a modern quiltek körül forogtak, de az utolsó kupac leküzdésekor már odáig jutottam az eszmefuttatással, hogy azon agyaltam, hogy hogyan lehetne köröket nem applikálva egy alapra felvarrni. Eddig azt gondoltam, hogy macerásan. 

Drága jó nagyanyám mondása szerint vasárnap csak abból lehet főzni ami van otthon! (fiatalabbak kedvéért a magyarázat az, hogy volt idő, amikor a boltok szombaton délben bezártak, csak hétfőn lehetett legközelebb vásárolni!)   Így én is avval szabtam amim van itthon. 

Kell ugye egy lyuk meg bele egy kör. No meg a varrásráhagyások innen is meg onnan is!!! Persze lehet kartonból, körzővel meg ollóval bíbelődni, de jobbat gondoltam ki :-))) Foltvarró szeret a körkésével szabdalni gyorsan, pontosan!

Előkaptam hát a kagyló sablonjaimat!! Van belőle három méret, mindegyik oldalán rajta a varrásráhagyás. Anyag, körkés, sablon elő és már suhintottam is!

A körök szabásához a kagyló felső ívét használtam, ami "kifele" nagyobb egy varrásráhagyásnyival. A sablonon jelölve vannak a felezővonalak, így a félbehajtott anyag  hajtott szélére illesztettem a vonalat. Körkéssel körbenyisszantottam őket és kész is volt.


Most a lyukakat kell kiszabni. Fogtam egy darab fehér anyagot,- most jön a négyzetesítés - azt nem pontosan a közepén, hanem ahol én gondoltam félbe, majd ismét félbe hajtottam. Négybe hajtott  anyagdarab! A sablon sarokpontjait helyeztem a hajtott szélre. A kagyló oldali részénél vágtam ki a kört. (28-as körkéssel!)



A széli résztől a biztonság kedvéért be is jelölhetjük a vonalat. Ezt a közepes (8cm-es) már meg is tettem.



A nagy kagylóhoz a hajtott szélektől 6 cm-re, a közepestől 4 cm-re kell a vonalakat meghúzni, de a sablonon lévő lyukak közepének szélre helyezése is gyakorlatilag elég.

A hajtásvonalaknál bejelöltem minden darabon a negyed részt egy  jelölő tollal.

És akkor most be kell varrni. A szabály az szabály, amit be kell tartani. Domború alul, homorú felül legyen, úgy kerüljön a gép alá!!!

Ez most így néz ki: A lyuk van felül, a kör van alul. Egy negyed jelölésnél összepasszítottam őket, majd pontosan 1/4 inch varrásráhagyással elkezdtem összevarrni. Lassan!


Ahogy rögzült a a két darab, úgy a varrógéptűt az anyagban hagyva felemeltem a következő két illesztési pontot és 1 db gombostű segítségével összeillesztettem őket.


A varrási metódus ugyan az, mint az eddigi összes íves darab varrásakor. A felső anyagot megemelve a két szélt egymásra illeszteni és a varrásráhagyást tartani.


 (az a felemelkedés a fehér anyagon azért van, mert alatta van a bal kezem)

Amikor a gombostűhöz érnénk, akkor kihúzzuk és a varrógéptűt az anyagban hagyva a következő negyedrészt illesztjük vele össze.

Amikor a fele már össze van varrva, akkor kivesszük az egész munkát a gép alól, mert nem lehet tovább varrni, ugyanis megtekeredne az egész. Csak elrendezzük a darabokat egymáson, adja magát!!!!!! Semmi komplikációra nem kell gondolni !! A gombostűt az újabb negyedrészbe tesszük és mint fent írtam szépen lassan varrunk  pontosan tartva a varrásráhagyást tovább.

... amíg körbe nem értünk :-)))

Előről:


hátulról is csinoska :-))



A közepes (8 cm-es) kagylóval is megvarrtam. Működött :-))


Ahh, ahogy meggőzöltem a zöld anyag kicsit engedte a színét, bocsánat :-(( Ez még nem életem fő művének egy darabja, így nem aggódom annyira.

A kicsi kagylóval (6 cm átmérőjű) azonban nem vállaltam most be, de lehet, hogy még egy kupac vasalni való után az is jön!!! :-))

Tehát nincsenek lehetetlenek de minden lehet egyszerűbb is :-)))

Ha vágysz ilyen kagyló sablonra, akkor látogass el a Csokifolt Shop-ba!