2010. október 10., vasárnap

Alsószálak

.
Sokat tűzök, ez szerintem már kiderült rólam. És meglehetősen úúúútálom abbahagyni a tűzést, mert kifogy az alsószál. Orsózni és kivenni, betenni, alsószálat felhúzni.................

Majd egyszer nagy levegőt vettem és megirigyelve tengerentúli foltos társainkat, beruháztam egy orsózó eszközt. (annyira haragszom rá, hogy csak azért sem teszem ide a fotóját)

Az öröm addig tartott, amíg megérkezett a várva várt csoda :-(((
Meg kell jegyeznem, ez egy külön egyéniség! Ha van kedve, akkor orsóz, ha nincs, akkor nyomkodhatok mindenféle gombot, rángathatom, elemet cserélgetek, akkor sem fog orsózni. De bedőltem a "hú, enélkül élni sem lehet" reklámoknak. Azóta ott van a varrószobám polcán és emlékeztet arra, hogy nem minden olyan csuda jó, még a nagy messzeségben sem, és mindig ránézek, amikor rendelek valami "nélkülözhetetlennek" tűnő dolgot.  (Marcsival viszont megígértettem, hogy többet nem cukkol vele!)

Így tehát az alsó-szállal kapcsolatos problémáim nem oldódtak meg.
Kb 2 éve egy táborban Marcsi vett egy előre felcsévélt alsószálat, áradozott nekem róla, majd a markomba adta, hogy próbáljam ki. És el voltam ájulva. Végre egy nagyobb munka tűzése nem arról szólt, hogy 6-7 percenként cserélgettem a lefogyott orsókat!

Ő volt az:
(több helyen is beszerezhető, saját tapasztalataim szerint  már 140 Ft-ért is! )

Majd márciusban, mikor ráleltem egy cérna boltra ( mint a bűnösök, én azóta is gyakran visszatérek a tett helyszínére)  ott egy vásárlásom alkalmával kaptam ugyan ilyen előre felorsózott alsószál spulnikat  kipróbálásra. És működött, nagyon vártam már, hogy forgalomba kerüljenek. Június óta kaphatóak!





Valamivel vastagabb a szál, mint a Madeirás, de eddig ez még nem okozott gondot.






És a másik meglepetés az ára!!!!!!!

Igaz, hogy az Amannt nem árusítják darabra, egy egész dobozzal kell megvenni, de szerintem akár többen is összeállhatnak. (Bevallom, én önállóan birtoklok egy egész dobozzal - nem romlékony!)

No, szóval egy darab  Amann 40 Ft körüli összegbe kerül!!!! (nem 140, vagy 170!!!)

De ha még bírod kedves Olvasóm a dicshimnuszt egy cérnáról, akkor van még tovább is!
(nyomatékosan közlöm, hogy nem állok semmiféle kapcsolatban a céggel,  nem is  szponzorálnak, de rokonságomban sem tudok effélét!!!)

 Egy spulnin 133 m van felcsévélve egy papírkapszulába. (találkoztam már hasonló termékkel, ami simán préselve volt, az is jó, jó, de ennyire nem ájultam el tőle)

Biztos van, aki meg tudja mérni, hogy hány métert orsóz fel a gépe a spulnira, én ezt sajnos nem tudom :-(( Egy biztos, hogy kb 1 szer kell cserélni alsó szálat az eddigi 3 helyett   munka közben.

A másik tapasztalat, amit nem igazán tudok szakmailag megmagyarázni (nem vagyok szakmabéli, csupán műkedvelő)

Pfaff gépem van. Aki szintén ilyennel dolgozik, az nagyon is jól tudja, hogy miket irkálok most. Az alsó szál összegubancolódása és mindenféle kaotikus állapotok szabadgépi tűzés közben a munka hátoldalán!! Czkriszta írt megjegyzést  az előző írásomhoz, és kérdezte, hogy milyen tapasztalatom van ezügyben.
Kriszta, ha jó alaposan kipucoltad a géped alsó részét, akkor  próbáld ki az emlegetett alsó szálat és meglásd elmúlik minden baj!

  Amann alsószállal kapcsolatos
Hátrányok:
Nos, csak fehér színben és egyfajta vastagságban kapható, de akár milyen hihetetlen és mindent evvel varrok. És nem látszik! (természetesen az az öltés, amelyik a munka színére kerül majd az látszani fog) Fekete anyagon fekete tűzéshez is ezt használtam.

Eddig akinek adtam, az tudta használni a gépéhez, kivéve Adél, aki  egy új Janome gépet vett nemrég. Az ő gépe nem szerette.

Varrógép specifikus hátrány: A gépem előre jelzi, hogy az alsó szál ki fog fogyni. Nos erről a komfortról lemondtam, mert ez a funkció csak műanyag orsók esetében működik,  a papíron nem tud átjutni a fény, így a gép nem jelzi, ha lefogy a szál.


Értékelés:

10 pontból 10 pont!

Marcsi a hímzőgéphez is ezt használja és ő is teljesen meg van elégedve!


7 megjegyzés:

  1. A én gépemhez azért nem volt jó ,mert túl alacsony,az enyémbe magasabb orsó kell.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Megkérdezhetném, hogy melyik az a cérnabolt, ahol ezt az orsót lehet venni?
    Köszi.
    Erika

    VálaszTörlés
  3. Éreztem én már az első olvasáskor, hogy te vagy az én emberem ! ;o)))) Köszönöm!

    VálaszTörlés
  4. És erről nem lehet leszedni a papír korongot, mielőtt beteszed? Esetleg akkor tudna jelezni. Én a madeirast mindig úgy használom.

    VálaszTörlés
  5. Engem is érdekelne a bolt. Internetes elérhetősége is van?

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. Címük: 1132, Budapest, Csanády utca 27
    Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 08.00 - 17.00 óráig

    Honlap : http://www.gunold.hu/hu/0.0.php

    Úgy látom, hogy lehet interneten is rendelni, de azt gondolom, hogy legalább egyszer érdemes és MEGÉRI hozzájuk személyesen bemenni. Rengeteg árujuk van!!!! A hölgy nagyon kedves, türelmes és segítőkész!

    Zsuzsa!
    Nagyon köszönöm a tippet!!! Ez még eddig nem jutott eszembe, de meg fogom próbálni!

    Czkriszta!
    A varrógéptalpas bejegyzéshez is írtam még a gépről. Remélem tudtam segíteni :-))

    Ági

    VálaszTörlés