2012. május 28., hétfő

Kagylóból kör, akarom mondani négyzet :-))

.
Miután Polyák Ildi fantasztikus tanfolyamán részt vettem egyvégtében jár az agyam :-)) JÓ értelemben!
 Egy teljesen új világot nyitott meg számomra Ildi. Köszönöm! A  modern quiltekről szólt az előadás, azok minden részletéről, stílusjegyeiről, színvilágáról, kivitelezéséről. (ha alkalmatok nyílik őt meghallgatni ki ne hagyjátok!!!!!)

Nos, miután sikerült szerencsésen hazaérnünk, kipakolnunk, nekiálltam kivasalni a 3 köbméternyi vasalni valómat. Az igazság az, hogy veszélyes dolog nekem a vasalás, mert az agytevékenységem ilyenkor felfokozódik. (ez általában a felidegesedésig szokott fajulni, a vasalni való mennyiségével egyenesen arányosan) Most azonban a vasalás idején gondolataim még a modern quiltek körül forogtak, de az utolsó kupac leküzdésekor már odáig jutottam az eszmefuttatással, hogy azon agyaltam, hogy hogyan lehetne köröket nem applikálva egy alapra felvarrni. Eddig azt gondoltam, hogy macerásan. 

Drága jó nagyanyám mondása szerint vasárnap csak abból lehet főzni ami van otthon! (fiatalabbak kedvéért a magyarázat az, hogy volt idő, amikor a boltok szombaton délben bezártak, csak hétfőn lehetett legközelebb vásárolni!)   Így én is avval szabtam amim van itthon. 

Kell ugye egy lyuk meg bele egy kör. No meg a varrásráhagyások innen is meg onnan is!!! Persze lehet kartonból, körzővel meg ollóval bíbelődni, de jobbat gondoltam ki :-))) Foltvarró szeret a körkésével szabdalni gyorsan, pontosan!

Előkaptam hát a kagyló sablonjaimat!! Van belőle három méret, mindegyik oldalán rajta a varrásráhagyás. Anyag, körkés, sablon elő és már suhintottam is!

A körök szabásához a kagyló felső ívét használtam, ami "kifele" nagyobb egy varrásráhagyásnyival. A sablonon jelölve vannak a felezővonalak, így a félbehajtott anyag  hajtott szélére illesztettem a vonalat. Körkéssel körbenyisszantottam őket és kész is volt.


Most a lyukakat kell kiszabni. Fogtam egy darab fehér anyagot,- most jön a négyzetesítés - azt nem pontosan a közepén, hanem ahol én gondoltam félbe, majd ismét félbe hajtottam. Négybe hajtott  anyagdarab! A sablon sarokpontjait helyeztem a hajtott szélre. A kagyló oldali részénél vágtam ki a kört. (28-as körkéssel!)



A széli résztől a biztonság kedvéért be is jelölhetjük a vonalat. Ezt a közepes (8cm-es) már meg is tettem.



A nagy kagylóhoz a hajtott szélektől 6 cm-re, a közepestől 4 cm-re kell a vonalakat meghúzni, de a sablonon lévő lyukak közepének szélre helyezése is gyakorlatilag elég.

A hajtásvonalaknál bejelöltem minden darabon a negyed részt egy  jelölő tollal.

És akkor most be kell varrni. A szabály az szabály, amit be kell tartani. Domború alul, homorú felül legyen, úgy kerüljön a gép alá!!!

Ez most így néz ki: A lyuk van felül, a kör van alul. Egy negyed jelölésnél összepasszítottam őket, majd pontosan 1/4 inch varrásráhagyással elkezdtem összevarrni. Lassan!


Ahogy rögzült a a két darab, úgy a varrógéptűt az anyagban hagyva felemeltem a következő két illesztési pontot és 1 db gombostű segítségével összeillesztettem őket.


A varrási metódus ugyan az, mint az eddigi összes íves darab varrásakor. A felső anyagot megemelve a két szélt egymásra illeszteni és a varrásráhagyást tartani.


 (az a felemelkedés a fehér anyagon azért van, mert alatta van a bal kezem)

Amikor a gombostűhöz érnénk, akkor kihúzzuk és a varrógéptűt az anyagban hagyva a következő negyedrészt illesztjük vele össze.

Amikor a fele már össze van varrva, akkor kivesszük az egész munkát a gép alól, mert nem lehet tovább varrni, ugyanis megtekeredne az egész. Csak elrendezzük a darabokat egymáson, adja magát!!!!!! Semmi komplikációra nem kell gondolni !! A gombostűt az újabb negyedrészbe tesszük és mint fent írtam szépen lassan varrunk  pontosan tartva a varrásráhagyást tovább.

... amíg körbe nem értünk :-)))

Előről:


hátulról is csinoska :-))



A közepes (8 cm-es) kagylóval is megvarrtam. Működött :-))


Ahh, ahogy meggőzöltem a zöld anyag kicsit engedte a színét, bocsánat :-(( Ez még nem életem fő művének egy darabja, így nem aggódom annyira.

A kicsi kagylóval (6 cm átmérőjű) azonban nem vállaltam most be, de lehet, hogy még egy kupac vasalni való után az is jön!!! :-))

Tehát nincsenek lehetetlenek de minden lehet egyszerűbb is :-)))

Ha vágysz ilyen kagyló sablonra, akkor látogass el a Csokifolt Shop-ba!




11 megjegyzés:

  1. Eddig azt gondoltam, hogy ezt a módszert sohasem fogom kipróbálni, de olyan egyszerűnk tűnik most, hogy már nem vagyok abban biztos, hogy sohasem. :)
    Nagyon sokat segítenek a leírásaid! Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Próbáld csak ki bátran! Először én is féltem tőle, de már tudom, hogy nem kell :-))

      Törlés
  2. Ági, ez tényleg nagyon jó. És milyen egyszerűnek tűnik, amikor te csinálod.... :)

    VálaszTörlés
  3. Zseniális! Nagyon örülök, hogy találkoztunk! :-) Alig várom, hogy kipróbáljam a sablonjaimat! :-)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg nem volt olyan nehéz, mint hittem. A kicsi kagylóval azonban én nem igazán szalonképesen tudtam megbirkózni. Lehet, hogy másnak az is menne. Végül bevarrtam, de nem igazán szépen.

    Álomjáró! Sajnálom, hogy nem volt idő egy kis beszélgetésre, de látod nagyon el voltam kapva.

    VálaszTörlés
  5. Okos. :)
    Ildiért meg irigység... :)))

    VálaszTörlés
  6. Bizsereg a körkésem, hogy kipróbáljam. ;-)

    VálaszTörlés
  7. Nagyra értékelem, hogy munka közben van erőd megállni a fotózás miatt. Ehhez komoly önfegyelem kell. Köszönjük.

    VálaszTörlés
  8. Most találtam rá erre a módszerre és nagyon megörültem neki. És a sablonnak is. :)
    Próbálom követni a részletes leírást, de egy résznél azért sikerült elakadnom, ahhoz kérnék segítséget.
    A zöld anyagnál ha jól értem, akkor a sablont úgy kell rátenni, hogy a két lyuk essen az anyag szélére és a sablon körívét követve kell körbevágni. Igaz?
    A fehér anyagnál pedig az alsó negyed körívnél lévő két lyukat kell a négybe hajtott anyag széleihez és úgy kell az ívet vágni? A varrásráhagyás az talpszélességnyi minden esetben, minden méretnél? Mi van akkor, ha én sokkal nagyobb kört is szeretnék, mint a sablon? Kb. 30-40cm átmérőjűt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dóri! Igen, úgy van, ahogy leírtad!! A varrásráhagyás azonban ennél a sablonnál (és minden íves sablonunknál) 1/4 inch, azaz 6,4 mm! Ha ennél nagyobb varrásráhagyással dolgozol, akkor nem fog passzolni a dolog.
      Ha 30-40 cm átmérőjűt szeretnél, akkor meg kell szerkesztened a köröket, papírból kivágni, tollal körberajzolni, ollóval kivágni. A kagyló sablonnal csak ezeket tudod kivágni.
      A 3" illetve 4" körszelet sablonunk még alkalmas erre a módszerre. Azokkal átmérőre átszámolva kb 15cm illetve 20 cm átmérőjű köröket tudsz kiszabni a varrásráhagyások figyelembe vételével.

      Törlés