2012. július 23., hétfő

Gyémánt-hegyek

.
Tudom, már biztosan sokan várták a leírást, ....nem magyarázkodok, inkább írok :-))

Mint azt az előző bejegyzésben is írtam, csíkvarrással lehet a sablon segítségével ezeket a csodás gyémántokat varrni. A sablon tervezésekor az motivált, hogy egyszerűen - csupán téglalapok varrásával - lehessen létrehozni a mintákat. Ráadásul számtalan variációban.
Tulajdonképp még az is mindegy, hogy milyen széles csíkokból varrjuk meg. Egyet kell eldönteni szabás előtt, mégpedig azt, hogy a csúcsok egy pontba fussanak-e vagy sem.

A sablonon az átló jelölve van, így midnenképp azt tudnám tanácsolni, hogy először olyan mintát válasszunk, ahol két csík varrásvonala az átlóra essen. Később természetesen ezt felülbírálhatjuk és lehet pontosan az átló a középső csík felénél is. Segítségképp a sablon két oldala eltérő jelöléssel készült, így az egyik oldalon 3, míg a másik oldalon 2 egyforma részre lett osztva ez a rész. Ez természetesen egy olyan jelölés, amelyet nem kötelező betartani, hiszen akár ettől eltérő beosztással is dolgozhatunk.
A bemutatásra szánt darabon mind a két verzió szerepel egyszerre.A képen lévő kék-sárga-zöld csíksor adja majd magát a gyémántokat, a fekete az alapszín és a pink a másodlagos gyémántokat adja majd. Ennek megfelelően a következőképp szabtam:
pinkből 6 cm-es
feketéből 5,5 cm-es
kékből: 4 cm-es
sárgából: 4 cm-es
zöldből: 4,5 cm-es csíkokat vágtam.
(a szélére eső darabokra egy kicsivel azért vágtam nagyobbakat, hogy biztonságosan vághassak, még véletlenül se legyen keskenyebb a darab, mint a sablon.

A csíkvarrás szabályait érdemes betartani, mert a csíkok varrásvonalainak pontossága elengedhetetlen. Az igazat megvallva - bár tudom, hogy ez a legmacerásabb dolog- minden csík összevarrása után mentem a vasalóhoz és először a visszájáról megvasaltam meg a varrást szétnyitás nélkül, majd a színéről vasaltam szét az összevarrt csíkokat. A csíkokat pedig hol jobbról balra, hogy balról jobbra varrtam össze. Így még kicsit sem tolódnak el az egyes darabok.

A szabásnál egyre kell ügyelni. (ha valaki már ismeri a csillagvarázsló sablon, annak nem lesz újdonság!) A sablonnal kétféleképp kell szabni!!!!! Egyszer egyik oldal, másodszor TÜKÖRSZIMMETRIKUSAN. Ezt úgy is meg lehet tenni, hogy egy csík egyik feléből A oldal, másik feléből B oldal kerül ki, de nagyobb darabok esetén eleve két csík-egységet készítsünk, melyből könnyen lehet A illetve B oldalt szabni.















Így ha A és B oldallal is 2-2 db-ot szabunk, akkor készen is van egy blokkunk, melynek összevarrása már nem hiszem, hogy bárkinek is gondot okozna.


Varráskor ügyeljünk arra, hogy a varrásráhagyás a kivágott darabok esetében 0,75 mm legyen!!!!!
A csíkvarráskor egyébként teljesen mindegy, hogy milyen varrásráhagyással dolgozunk, de a sablonnal kivágott darabok összevarrásakor már nagyon fontos a 0,75 mm betartása!
A pontos szabásnak köszönhetően a varrásvonalak pontosan egy pontba fognak futni!!

 Zsuzsa szintén szabott a sablonnal - egy kicsit másképp:-)) 
Miután összeválogatta a színeket egy nagyobb darabot varrt össze csíkokból. Jól látható a képen, hogy nem szabályos szélességgel dolgozott, hanem keskenyebb és vastagabb csíkokat varrt öszze. 
Ezzel a módszerrel minimálisra csökkenthető a hulladék, hiszen nem csak egymás után, hanem egymás alá és fölé is lehet majd a sablont helyezni és szabni! 
(a legelőször bemutatott módszer esetében van hulladék, de ott eleve nagyon kevés anyagból - mondhatni hulladékból - szabtam ki a csíkokat) 

Ebben az esetben azonban azt tanácsolnám, hogy azok a csíkok, amelyeken a két darab (sablonnal szabott darab) együtt van, azok egy kicsivel legyenek szélesebbek, hogy biztonságosan kiférjen mindkét darab! A következő képen a drappos és a vajszínű. 

A képen 3db sablont helyeztünk (a csomagban csak egy darab sablon van)  az anyagra, hogy jól látható legyen a szabás menete a széles anyag esetében:
Természetesen ekkor is kell A illetve B oldalt szabni, azaz tükörszimmetrikusan az anyagból vágni!!!


 Majd jött a játék, hogy a különböző darabok hogyan is illeszkedjenek :-))


 Zsuzsa elkészült darabja:


A megvarrás nem tartott sokáig, Zsuzsa estére már válltakaróként használatba is vette :-)

Hogy mit lehet még varrni a sablonnal? Felsorolni sem tudom, de rengeteg mintát! EQ5 programmal azonban terveztem különböző darabokat. Mindenkinek induljon el a fantáziája!!!!  
Bonyolultabb variáció esetén érdemes valamilyen tervet készíteni, hiszen így akkor pontosan kiszámítható a szükséges blokkok száma az egyes szín összeállítású blokkokból.

Ha kedvet kaptál a Gyémánt-hegyek varrásához, akkor látogass el a Csokifolt-Shop-ba!!!!








A domináns csíkok lehet egész keskenyek is

Színezőlapok a tervezéshez:









Jó varrogatást!!!

Ha valami nem érthető, akkor csak írjatok bátran!!!

Ági, Marcsi

1 megjegyzés: