Élek még

.

Igaz,  csak éppen hogy. Ma rájöttem sok igazságra. Legfőképp arra, hogy a papírmunka nagyon nem nekem való, hogy szenvedek tőle. Miután 11 órája egyvégtében számokat és adatokat vittem fel a számítógépre teljesen megsajnáltam magam. A legnagyobb döbbenet az volt, amikor ráébredtem, hogy sokan heteken, hónapokon, évtizedeken keresztül ezt csinálják napi 8 órában. Megborzadtam a felismerés érzésén. Már egyből nem is volt olyan nagy az a kupac, ami vár még rám. Mert talán látom a végét. Vagy csak remélem? Az agyturkászok állítják, hogy a monotonitás rossz dolgokat is előhozhat belőlünk.... már elhiszem ezt is! Amikor ugyan azon számkombinációval kezdődő sorszámot megláttam sokadszorra szédültem. Most épp sajnáltatom magam, mert még nincs vége, de kínomban most épp ideiglenesen próbálok minden mással foglalkozni... egy kicsit, mert ugye pihenni kell azért?  Miért is éltem túl ezt  a mai eddigi 11 órát? Mert sütött a nap!!!!!!! Talán tavasz is lesz az idén? Talán egyszer elfogy a kupacom? Hogy én milyen szerencsés is vagyok, hogy nem kell egy életen át papírokkal foglalkoznom! (csak most sokat... átmenetileg, de  kibírom!) Pihenésképp bekukkantottam az imént a legkedvesebb blogokba, egy kicsit megpihentem. Mindenki szépeket varr, majd én is.... ha ráérek, ha végzek :-) Most épp mindent megvarrnék, akármit!