2010. január 27., szerda

Januári UFO - 2

Íme a kész táska:Ilyen állapotban hevert a polcomon kb 4 hónapig. Azért hagytam félbe, mert a fül kialakítását nem sikerült kitalálni. Sokszor egy hímzésmintát elkészítek, de nincs konkrét tervem vele. Egyszerűen beleszeretek a mintába, ki kell hímezni akkor rögtön!! Amikor ez készült, akkor tudtam, hogy táska lesz belőle, de a részleteken elbíbelődtem, később nem tudtam dönteni. Több ötlet is felvetődött a záródással kapcsolatosan. Gondoltam neki két fület, majd egyet, akartam zippzáros záródás, majd mágneszárat. Aztán vártam, hogy majd jön az ihlet, de szépen lassacskán a feledésbe merült az egész darab.
Mikor Ágival elővettük a félkész munkáinkat, hogy számba vegyük, hogy miket is fejezzünk be, akkor találtam rá szegény elfeledett táskakezdeményre.
Sajnos részletfotókat nem készítettem, még nem vagyok olyan rutinos "blogoló" hogy a varrógép mellé a fényképezőgépet is bekészítsem. Igaz, ez esetben sok mindent nem is tudtam volna mutatni, hisz már készen volt a kiszabott test és bélés, csupán a fül szabása és az összevarrás volt hátra.
Találtam még egy félbehagyott hímzett táskatestet is. A nagy lendülettel ezt is befejeztem. Vele is ugyan ez volt a helyzet. Készen volt a hímzés, de akkor nem volt idő a befejezésre.

Tetszik az UFO-s játék! Talán kiürül a polcom az év végére?

Marcsi

4 megjegyzés:

  1. Nekem mindkettő tetszik,érdemes volt befejezni.

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok!
    Látom ti már készen vagytok a januári UFO- val.
    Nagyon jók.
    Üdv. Éva

    VálaszTörlés
  3. szia
    itt találta, egy videót, hátha segít. :)
    http://hu.bernina.com/product_detail-n25-i157-sHU.html

    VálaszTörlés