2010. június 28., hétfő

Hurrá! Nyaralunk!


.
Múlt héten vettem ki éves rendes szabadságom egyik felét. Azt a felét, amelyik igazán kikapcsol, pihenteti testemet, lelkemet. Olyan igazit, amire minden foltvarró vágyik. Egy hét családi problémák nélküli, nagy bevásárlás, futkosás, ügyintézés mentes, épphogy konyha látogatós, porrongy és porszívó nélküli, viszont nagyon is varrós. Sőőőőt, még annál is varrósabb! Barátnőkkel, rengeteg nevetéssel, sok beszélgetéssel, éjjelig tartó közös varrással.

Tavaly már próbáltuk, és már működött. Az idei még jobban sikerült :-))

Az indulás részemről nem volt egyszerű. Ha az ember lánya felvállalja, hogy férjet, házat, gyereket, kutyát  (munkahelyet, papírmunkát, egyebeket) csak úgy egy hétre el kívánja hagyni, akkor minimum távozáskor illik azt rendben, előrelátó gonddal előkészíteni, ellátni, szóval illő módon otthagyni. Ebből az sült ki, hogy szombat reggel már csak sétálgattam fel-alá, hogy mit is kell még Nem elfelejtenem. Nem ragozom tovább, szerintem ezt már többünknek sikerült végigjátszania. Végül döntöttem, ami marad az marad, varrógép, varrógéptalp, szemüveg nem pótolható, a többi igen. Tehát indulás!!

Marcsi és én nem a kevés csomaggal utazók kategóriájába tartozunk, így sikerült két autót dugig pakolni. Mentségemre legyen mondva, hogy a hadtáp ellátmány egy része is az én autómban kapott helyet, továbbá egy közel két méteres asztal is a tetőre lett erősítve.

De elindultunk!!!


Uticélunk Csöde volt. Magyarország nyugati részén az Őrségben található csöppnyi falu.



Itt a zalai dombok között sikerült találni egy házat. Kényelmes, tiszta, tágas közös helységgel, kicsiny kerttel, kerti szaletlivel.


Nekem ez a hely a "nyugalom szigete". Kiragad az egész évben tartó nyüzsgésből, robotból, hajszából. Nekem itt megáll a rohanás erre az egy hétre, egy nagyot tudok szusszanni, lenyugodni, kikapcsolódni. 

Marcsi és én már délben megérkeztünk, kipakoltunk a kocsiból, és vártuk a többieket :-)

Hamarosan megérkezett  Ica, Adél,  Évi és kicsit késve, megfáradva  Márti is. 









Persze a találkozás örömére először egy hatalmasat beszélgettünk, meg is ettük az estebédünket, majd Ica mesés krémeséből kaptunk.



Varrós programmal jócskán felszerelkeztünk. Már hónapok óta terveztük ezt a hetet, a mintákat jó előre beszereztük, a szükséges előkészületek megtörténtek, mindannyian a mintákhoz szükséges anyaggal (no és azokkal az anyagokkal, amelyeket nem lehetett otthon hagyni, hátha pont fog valamihez kelleni) fel volt szerelkezve.

A szombatra tervezett munkának iziben neki is álltunk!

Igen, bevallom, AnnAKa rajongó vagyok. De  nem kellett a többieket hosszasan rábeszélni, hogy a norvég tervező mintáit készítsük

A mintákat már megkaptuk egy hónapja.
Itt is beszerezhető, de még sok netes áruházban hozzá lehet jutni a leiratokhoz

A mintarajzok, leiratok pontosak, csupán egy  kissé nehézkes volt a norvég leírás. De egy igazi magyar foltvarró nem csak a japán könyvekben tud kiigazodni, a norvég nyelv sem okoz problémát!!


Az első napi munka ez a neszeszer elkészítése volt.

És íme a bizonyíték: Évi is varr, sőt a közben megérkező Márti is hamarosan beszállt a közös varrásba.



A stréberek már javában készek:


... és saját készítésű fehérneműs zsákokkal kábítják a még javában dolgozókat.


Közben csak szaporodtak az elefántos neszik:-))


Azt nem állítom, hogy korán feküdtünk, de elkészültünk a tábor első darabjával. Sokat nevettünk, és vártuk a holnapot.


folyt köv.

Ági

2 megjegyzés:

  1. Imádom én is ezt a tervezőt.Nagyon jó lehetett nektek együtt.Most irigykedem.

    VálaszTörlés
  2. Tényleg nagyon jó volt együtt varrni egy egész héten át. AnnAKa mintákat még varrtunk, hamarosan írok róluk.

    VálaszTörlés