2010. november 25., csütörtök

Kék takaró letudva

.
Már nem volt sok hátra, hát nekiálltam. Végül készítettem sablont, hogy valami szabályosság legyen a szegélyen, ha már a mintában is van. Elég egyszerű megoldást választottam. Rajzoltam egy ívet, lemértem, majd megnéztem, hogy egész számmal osztható-e a szélek szélességében. Persze nem ilyen egyszerű az élet, mert a hosszanti oldalakon csalni kellett, de nem szembeszökő a csalás.

Egy vastagabb lapra készítettem az ívet, kivágtam és ezt rajzolgattam folyamatosan körben. 

Adélnál láttam ezt a jelölőtollat, amit nagyon megkedveltem. Golyóstollnak gondoltam volna, de vasalásra eltűnnek a vonalak, addig viszont szépen látható. (Müller drogériában vettem- utántöltő patronokkal, de a Tescoban a kasszánál a rágógumik társaságában is leledzik- igaz csak úgy magában.)



A vonalat nem varrtam meg előre, hanem ez csak segédvonal lett, ebből indultak ki jobbra és balra a szirmok (vagy levelek?). A világosabb kék szegély szélesebb, mint a sötétkék pettyes. A középvonal a két anyag találkozásánál van. És csak varrtam és varrtam...



 És közben rajzolgattam az ívet, a sarokig. Ezért van a sablonon a 45 fokos szög.






Aztán jött az, amit igencsak utálok: a cérna rojtozódás, majd szakadás.  Így jár az, aki gépi hímzőcérnával tűz :-((  De gyorsan mondom a megoldást is! Azonnal tűcsere! Már eleve jobb minőségű tűvel kellett volna elkezdenem a tűzést, de megfeledkeztem erről.


Ez azért történt, mert a tű belső lyukja élesebb, így a sok tűmozgás szinte feldörzsöli az amúgy is gyengébb szálat. A jobb minőségű tű egyébként teljesen jó, de a legbiztosabb megoldás, ha kimondottan hímzőtűt teszünk a gépbe.

A szegéllyel elkészültem. Rengeteget tanultam a saját hibáimból, sok dolgot kipróbáltam, már látom, hogy máskor mit kell másképp tenni.  Nagyszerű gyakorló darab lett ez a takaró. Egyébként az előző bejegyzésben írt (és valóságban látszó) hullámot a szegélyből eltüntette a tűzés! (odahatottam rá rendesen)





És ezt a fotót muszáj megosztanom másokkal is :-))
 Tegnap fotóztam a kertünkben. Egy kora tavaszi virág!!!! November végén!!!






3 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a tűzésed :)
    Úgy jó ha saját hibánkból tanulunk mert azt el neeem fogjuk felejteni azbiztiii :)

    VálaszTörlés
  2. Jaj a virágjaid csodálatosak :)Őszben a tavasz vagy télben a tavasz ,ki tudja már a természet sem "normális "

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó lett, ügyes vagy!

    VálaszTörlés