Drezdai tányérok

.

Jó címet kerestem, de végül csak szimplán ezt választottam. Mert azt is írhattam volna, hogy UFO- élet vége, meg azt iis, hogy apró fecnik puccos formában, meg még passzolt volna az is, hogy bütykösre vagdostam az ujjam. 

A történet 2009 december 31-én kezdődött, amikor is a megszokott pocsék szilveszteri műsor helyett a kellemes időtöltést, azaz a varrást választottam. És ugyan, akkor még Gina nem hirdette meg apró fecnik játékát, a vágy, hogy a borzasztó régóta őrizgetett "valamihez még biztos jó lesz" fecnijeimet felhasználjam már élénken birizgálta a fantáziám. 

Így aztán azon szilveszter éjszakát drezdai tányérok varrásával töltöttem. Az, hogy végül a megvarrt virágok a polcon pihentek az elmúlt hétig az volt az oka, hogy nem találtam meg az alapszínnek való anyagot. Volt már feltűzdelve homokszínre és feketére is. Egyik sem tetszett, de most valahogy rámásztak ezek a virágok erre a rozsdás barnára.

Mikor szemtanúja lettem ennek a viszonylag harmonikus találkozásnak, akkor elhatároztam, hogy jó, legyen, befejezem a takarót. De az is lehet, hogy ez az egész takaró dolog valami wudu varázslat áldozata, mert minden olyan nehézkesen megy vele.

Csak úgy levágtam a takarónak szánt alapot, és elkezdtem felhelyezgetni a virágokat- 2-3 nap nézegetés - , de sehogy sem volt jó. No, akkor jött a papír és a számológép. Laza kétismeretlenes egyenleteket dobtam fel, így sikerült is kiszámolni a virágok helyét. (pár nap nézegetés) , majd a számítások után rájöttem, hogy le kell vágni az alapból és másképp elrendezni. 

Végül sikerült elvergődnöm addig a fázisig, hogy végre az anyag ismét találkozhasson a varrógéppel. Élvezetesnek nem, inkább unalmasnak találtam a 12 virág felapplikálását.

Hálát adtam a varrógépem tervezőjének, mert bőven kihasználtam rajta egy halom funkciót, amíg a 3 cm-es sziromdarabkákon  körbeértem. Persze, közben minden applikálási szabályt betartottam. (Mondá az úr - jelen esetben Ricky Tims- az összes élek találkozásánál ölts egyet befele - és én meg is tettem!)

A virágok belsejének szánt köröket vetex-el varrtam össze, majd kifordítottam és próbáltam a virágok közepére helyezni. Addig spekuláltam, amíg a "pohár aljára nem néztem". Foltvarrósan csak így:

Majd minő változatosság, ezeket is felapplikáltam. (nem részletezem a cérnákkal és öltéstávolságokkal lefolytatott vitákat, amiből persze én csak bontás után jöttem ki nyertesként)

 

Majd jött a bütykösre vagdosott cím értelmezése, mert a 12 virágom háta mögött maradt alapból - hogy ne duplán legyenek - szépen ki kellett vagdosni az anyagot. 

 

He, he, he.............tehát a kiindulás az volt, hogy elhasználjam az apró fecniket (narancs színűeket). Íme a mostani végeredmény....

 Ezekkel mi legyen? Mert, hogy ők most feleslegesek, de viszont elég nagyok ahhoz, hogy épp ne dobáljam el őket :-((

Most pár napnyi nézegetés fog következni, míg neki nem állok tűzni. Igaz még addig hátra van egy munkafázis, amit most nem írok le, plusz a négykézlábas torna a három réteg összerögzítésével.

Lehet, hogy nem állok neki több drezdai tányéros takarónak?

folyt. köv.