2012. február 24., péntek

Az én sárkányom

 .
.A macskáknak 7 életük van, az én sárkányomnak*  kettő már biztosan :-)

Már mosolygósan írom ezeket a sorokat, de bevallom az utóbbi két hét azért eléggé megviselt. Azért sem írtam eddig, mert szégyelltem is a tényt, hogy szinte a kiborulás határán álltam egy gép meghibásodása miatt. A Pfaffok javítása - aki szintén sárkányos az jól tudja - nem áll a helyzet magaslatán mostanában. 

A meghibásodás jelenségét nem írom le, de elég döbbenetes tüneteket produkált a varrógép, gyakorlatilag használhatatlan volt. Nem is biztatott senki sem azzal, hogy hopp, majd varázsütésre megjavítja. A pánik elhatalmasodott rajtam, de a férjem látva  a helyzetet (állapotomat), nem habozott, hanem maximálisan segítve és támogatva rábeszélt a már fél éve áhított gép megvásárlására. Autóba ültünk és estére már itthon üdvözöltem az " új gyereket".
 Az öröm nem tartott sokáig - ez így volt megírva - mert amíg varrt, addig könnybe lábadt szemmel örömódákat zengtem róla. Mondhatni megváltozott tűzés terén a világ, eltűnt a "nem jól látható tér", volt erő, sebesség, kellő lendület, hely és minden, amire vágytam. Majd egyszer csak éreztem, hogy valami baj van. Közben azért nem dobtam kukába az én sárkányomat, hanem ügyeztem, nyomoztam, érdeklődtem, próbálgattam. Végül tegnap jött el a nagy igazság napja. Új gyereket, régi sárkányt vittem márkájuk saját  a szervizébe.

 És jött a nem várt fordulat.
Sárkányomat pár ezer forintért egy óra alatt életre keltették!!!!!!!!!!! :-))) 
Új gyerekem árát pedig visszakaptam, mert motorhalált halt :-((   (igaz varrtam vele rendesen, nyomtam azt a pedált ahogy kellett, no de ennyire ? ) 

"Új gyerek" márkáját nem írom ide le, mert nem akarom, hogy egy eset alapján általánosítson valaki, hogy az a fajta gép nem jó. Jó az, de ez az egy darab, amely hozzám vetődött véletlenül hibás volt. Azt gondolom, hogy lesz még nekem olyan gépem egyszer :-))

Ma reggel mosollyal  az arcomon keltem:-)))) Visszakaptam az én sárkányomat!  Nem fiatal már, de én nagyon szeretem!

Köszönöm a kedves foltvarró társaknak, akiket telefonon/személyesen kérdésekkel, kérésekkel  zaklattam, a megértést,segítséget! A szakembereknek a közreműködést, toleranciát, segítő szándékot, becsületet, szakértelmet!!! 

Szóval megint kellemesen csalódtam barátokban, ismerősökben, szerelőkben és úgy általában az emberekben, no meg az én sárkányomban :-))







*Aki nem Pfaff varrógép tulajdonos annak magyarázatképp annyit, hogy hazánkban elfogadott név a Pfaff márkájú  gépekre, hogy "bűvös sárkány". Ezért az én gépem is sárkány névre hallgat.

8 megjegyzés:

  1. No, hál Istennek! Teljes mértékben át tudom érezni a lelkiállapotodat.
    Akkor most be kell hoznod 2 heti lemaradást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lelkileg viselődtem meg, varrógép azért hellyel-közzel volt működőképes is a két hét alatt.

      Törlés
  2. Ági megértelek. Nekem volt egyszer egy olyan gépem, amire itt azt mondjákt, "hétfői termék". Mert, hogy hétfőn nem figyelnek annyira a dolgozók. Éppen egy takarót varrtam, amikor úgy összebogozta a cérnát, hogy nem tudtam kivenni az anyagot. A lényeg a boltos szerviz megcsinálta, hazahoztam nem volt jó. A harmadik alkalommal, azt mondta Zoli, ha nem találják meg a hibát, ott a bolt előtt fogja szétverni.... Nagyon rendes volt a boltos csaj(azóta is jóban vagyunk) azt mondta becseréli, van bent egy használt Bernina mert újat vett a tulaj. Becseréltem a garanciásat az " öregre". Nem bántam meg, 10 évig varrtam vele......

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ez valahol borzasztó, hogy az ember vesz egy gépet és az egész egy zsákba macska esete. De minden jó, ha jó a vége - erre szoktam gondolni :-))

      Törlés
  3. Teljesen átérzem a helyzetet.Én megőrülök tőle ,ha nem működik tökéletesen a varrógépem (-im).Sajnálom,hogy nem jött be az új masina,pedig úgy örültél neki.Nem gondoltad,hogy veszel egy másikat,hátha csak az a darab volt hibás.Előfordul az ilyen a legjobb gépeknél is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen! Ez volt megírva, a tanulságokat le kell vonni. De legalább azt már tudom, hogy olyan gép nekem KELL!!! Most kipróbáltam, megtapasztaltam. A másik nagy tanulság, hogy nekem ezek szerint kevés, hogy csak egy hadra fogható gépem legyen itthon :-(

      Törlés
  4. Gyakran eljátszom a gondolattal, hogy mi lenne ha én is lecserélhetném az én sárkányomat(ami alig használt és jól működik)* de mindig az a végeredmény, hogy együtt öregedünk tovább!

    *gyorsan lekopogtam a dolgot

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Kriszta! Öregedjen Veled, és használd amíg nincs baja! A régi pfaffok nagyon jól működnek, igazi megbízható társak. Az, hogy az enyém 6 évesen így járt már szinte törvényszerű volt. De a lényeg, hogy újra "nyomhatom a pedált":-)
      A gondolattal játssz bátran, de vedd számításba, hogy mit is vennél helyette?

      Törlés