2012. február 14., kedd

A legujabbak! - Vágd és varrd!

.
Megérkeztek a legújabb sablonok a Csokifolt Shop-ba!



Ez a VÁGD ÉS VARRD nevet kapta. Mert rettentő egyszerű a munka vele. Igazából egy hasznos kis eszközt akartunk tervezni, amely a ferde (egyenes is) pántok precíz összevarrását, toldását teszi lehetővé. Amikor aztán a tervezés megvolt, akkor rájöttünk, hogy még számtalan lehetőség van benne. Ennek megfelelően tettünk még rá jeleket.

Ha a pántokat egyenesen varrjuk össze, akkor egy helyen nagyon nagy mennyiségű anyag van egymáson, így célszer azokat ferdén szabva toldani. De az illesztésnél sok esetben elcsúsznak a részek, vagy sokat, vagy keveset vágunk le, tehát véleményünk szerint ez a kis háromszög nagyon megkönnyíti a szabást és a varrást is!!

Mivel van aki 6 mm-es, van aki 7,5 mm-es varrattávolsággal varr, így kétféle verzióban kapható ez a sablon.


Egyszerű pántokat az alábbiak szerint lehet könnyen összevarrni:

Mivel én a 6 mm-es varrógéptalppal varrok, így az inc-es vonalzóval fogok dolgozni.
A leszabott csíkra tesszük először a bal oldalira a vonalzót, úgy, hogy alul feküdjön fel a széle.

Le is vágjuk körkéssel. A vonalzó egyik oldala " le van csapva" ennek segítségével vágás után le lehet vágni a hegyes véget. Ami nagyon hasznos lesz a darabok összeillesztésénél.

Következik a másik darab.

A vonalzón most szemből látjuk a J-betüt, azaz jobb oldal jelölést. Ezzel elkerülhetjük, hogy két azonos darabot vágjunk :-))

Ennek is levágjuk a csücskét:


A két darabot egymásra fordítjuk A levágott csücskök szépen odailleszkednek az alatta / felette lévő darabra!!! Középen esetleg lehet egy tűvel rögzíteni.

Az összevarráskor nem kell másra figyelni, mint a varrattávolság tartására! (érdemes elő-anyagot használni az összevarráskor, mert a keskeny szabott darabot könnyen begyűri a gép a kelmetovábbító közé)





Ez a feladat csak a kisebbik probléma. De nézzük, hogy mi a helyzet akkor, ha egy kész munkát akarunk paszpolozni. A mumus az a rész, amikor a két darab körbeér és azt kell pontosan a megfelelő nagyságúra összevarrni.
Azt, hogy én ezt hogyan varrom most nem írom le, ITT már készítettem egy bejegyzést erről. Most csak azt mutatom meg, hogy ezt hogyan készítem el a VÁGD ÉS VARRD  vonalzóval sokkal egyszerűbben. (lehet, hogy pont ezért találtuk ki ezt a sablont :-))) ??)

A két szél bőségesen fedje egymást, itt most nem lehet spórolni :-(( A két rész közötti varrás sem legyen egymáshoz nagyon közel.


A bemutatott példán ráadásul félbehajtott anyagból van felvarrva a ferdepánt. Természetesen a toldáshoz szét kell nyitni a részeket. A nagyobbik darabot rásimítom a munka (jelen esetben egy takaró széle) szélére, majd lehajtom a végét, hogy ne zavarjon.


A másik oldalt is ráhajtom, (ellenőrizzük, hogy tényleg fedik-e egymást bőségesen a darabok) A jobb oldali részt levágom a sablon segítségével a kívánt 45 fokos szögben. A másik darab felé néző sarkát levágom a sablonnal és  ezután ráfektetem a jobb oldali pántrészre, hogy szépen simán kifeküdjenek.

Látható a képen, hogy a jobb oldali már le van vágva, ez van felül, a bal oldali van alul, ennek még nincs levégva a vége.
Ahol a jobb oldali (elvágott darab) érintkezik az alul lévő bal oldalival, ott - a találkozási vonalat - egy jelölő ceruzával, tollal, krétával, akármivel ami látszik és nem túl vastagon fog bejelöljük.

És ezután jön a lényeg!!!!

A bal oldali darabon ott a jelünk, erre kell ráhelyezni a sablon BELSŐ vonalát!!! Figyeljünk, hogy tényleg a vonalzó bal oldalát használjuk. Ott a B jel!


A sarkot levágjuk!


Már nincs már dolgunk, mint a két darabot egymásra helyezni, ami nem nehéz, hiszen a lecsapott sarkok szépen illeszkednek a másik darab oldalához.


Ezen a képen jobban látszik:





A helyes varrattáv betartásával összevarrjuk a darabokat:
Mivel pontosan szabtunk és  varrtunk, igy a pántunk szépen felfekszik a takaró szélére.





DE ennek a sablonnak a tudománya itt még nem ér véget! Nem írom most le részletesen, a képek szerintem beszédesek.

Ha valami mégsem érthető, akkor írjatok!!!

1. két csík színével szembefordítva, egyik oldalukon összevarrva. Nem vasalom szét őket, a visszájáról szabok.


A varratra a középen lévő szaggatott vonalat  kell helyezni!!!!!





A sablonnal 10 x 10 cm , illetve 4 x 4 inch ( + varrásráhagyás) végleges nagyságú négyzeteket lehet ezzel a módszerrel vágni..

2. Ha két csíkot mindkét oldalán egymással szembefordítunk, akkor is szabhatunk :-))





Lehetne még tovább játszani, de azt gondolom, hogy így is világos, mennyire hasznos kis eszköz ez :-))

Döntsd el, hogy melyik talppal varrsz szívesebben! Ha 7,5 mm-es talppal varrsz, akkor válaszd a cm-es sablont, ha 1/4 inch szélességű talppal, akkor az inch-es vonalzót válaszd!

Ha szeretnél magadnak Vágd és varrd sablont, akkor látogass el a Csokifolt Shopba!!

6 megjegyzés:

  1. Ági,kérnék a csillagvarázslókhoz egy inches vágd és varrd sablont is.Puszi Adél

    VálaszTörlés
  2. Nagyon Jók az új sablonok!
    Ha jössz Bajára akkor ott is lehet majd vásárolni?
    Köszi Rózsa

    VálaszTörlés
  3. Ámulok és bámulok blogotok láttán. Rengeteg korrekt leírás, jó képekkel, és csak így tovább sokunk örömére.
    De most van egy szerény megjegyzésem: a ferdepánt toldásával teljesen felesleges ekkora hűhót csinálni. Egymásra teszem derékszögben az anyagot, szemre megvarrom az átlót, a varrással párhuzamosan 5-6 mm-re levágom a felesleget, szétvasalom a varrást, és lehet felvarrni. Akkor is, ha nem pontos a pánt. Ezt nem lehet annyira elrontani, hogy ne lehessen rendesen felvarrni.
    Üdv Gelencsérné Lazarovits Klári

    VálaszTörlés
  4. Húsvét utáni hétvégén lesz Tatabányán kiállítás. Ha jöttök, feltétlen hozzatok ilyet!
    Üdv.:Dóri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben. Én személyesen nem, de a termékek ott lesznek. A lépcső alatt, ha minden igaz! :-)

      Törlés