2010. február 28., vasárnap

februári ufo-k

Talán még időben:-(((

Csupa mentegetőzéssel és magyarázkodással kellene indítanom munkáról, magánéletről, és egyéb be nem tervezett, de fontos dolgokról... de hogy ne csupa OFF- és ON legyen az írásom, így mindezeket most mellőzöm.
Marcsi úgyszintén el van havazva, most még kissé le is betegedett, így én küldöm helyette a munkája képét. Ez a takaró másodszülött darab. Az első példányból sok blokk megmaradt, mert annyit variált a színekkel, hogy végül majd még egy takaróra elég lett. Persze az elején nagy a lelkesedés, hogy hamar meglesz a másik is, mert nem nagy munka, de aztán (az dobja rám az első követ, aki még nem volt így) szépen lelohad a lelkesedés és majd hogy nem a feledés homályába merül. De aztán jött a nagy UFO-játék Ildikónál és előkerült:-)) Így ehhez gyártott még párat, majd összevarrta és tűzte. (hja, kérem, aki pikk-pakk varrja a részeg ember lépését....)

Nekem nagyon tetszik, hogy nem árokban, hanem kb 3 mm-re van megtűzve, ettől szép plasztikussá válnak az ívek. Sajnos Marcsi csak a végeredményt fotózta, így előtte és közben képekkel nem szolgálhatok.
Az én UFO-m februárban maradt a beugró szélű szemceruza tartó, amire egy cseppet sem vagyok büszke, de nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid és sűrű lesz ez a február. Remélem a jövő héten már egyenesbe kerülök, és több szabadidőm lesz.

Ági, Marcsi

2 megjegyzés:

  1. Roberta,
    My mother (Marcsi) and her friend (Ági) thank you for your comment and they said your blogs are beautiful too. ;)
    I think it is really great that you can share your adorable projects through the internet!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök, hogy erre a blogra találtam, fel is vettem a kedvenceim közé. A textilfestést nézegettem kinagyítva, Elárulnád nekem mit értesz arany színek alatt?
    kérlek az én blogomba válaszolj.

    VálaszTörlés