2011. március 18., péntek

Cérna teszt

.
Baján a tanfolyamon mindenről szó esett, ami csak a tűzéssel kapcsolatos. Beszéltünk anyagokról, vatelinekről, tűkről és persze cérnákról is.

Mint, hogy egyrészt cérna őrült vagyok, másrészről önjelölt tesztelő is, ráadásul Ritához hasonlóan álmomban is tűzök, így esett, hogy ma hajnalra eldöntöttem, hogy csodásnak hitt cérnáimat egy tesztnek kell alávetni.
Azért jutottam erre az elhatározásra, mert Rita mesélte az egyik balszerencsésen végződő "utolsó simítás" történetét. Íme a balszerencsés eset végeredménye, mely Rita egy évekkel ezelőtti darabja: :-(((( (volt)


Ezen aztán elgondolkodtam. Eddig három paraméter szerint választottam cérnát.
  • Jó minőség,(amit eddig ekképp értelmeztem) azaz ne szakadjon, ne nyúljon és ne rojtozódjon tűzés közben
  • Szépséges színe és fénye legyen, amit mosás után se veszítsen el
  • Megfizethető ára legyen
Nos a cérnák, amiből meglehetősen komoly készlettel rendelkezem a fenti paramétereknek mind megfeleltek. A gondolatom akörül cikázott, hogy bizony a vasalót hogy bírják. Az én drága férjemnek köszönhetően egy víztartállyal rendelkező 3 bar nyomású gőzvasalóm van, amivel pw munkát minden esetben csak gőzzel vasalok. (biztos ismeritek a reklámot, amiben a nylon harisnyát is megvasalják és annak sem lesz baja - hát az enyém hasonlókat tud,......... mármint a vasaló)
De mi van, ha direktbe kapják csak a vasaló hőjét a cérnák? Ritáéhoz hasonlóan ezek is elolvadnak? Vagy összemennek? Van amelyik műszálas, van amelyik viszkóz cérna, miért ne fordulhatna ez elő?????

Így a kétségek eloszlatása végett jött hajnalban a teszt.

Íme a versenyzők:

Nem számoztam és jelölgettem, hanem, hogy életszerű helyzetet teremtsek beletűztem a nevüket egy anyagba. Így biztos nem lesz keveredés !






A vasalón lekapcsoltam a gőz funkciót, a hőmérsékletet először ** -re állítottam.


Aztán jól ott is hagytam az anyagon. (Persze ahol most nem ér oda a vas, oda is rátettem a kép elkészülte után)

Nem történt változás, minden cérna állta a hőt!

Ha már lúd, akkor............szóval feljebb emeltem a hőmérsékletet! *** fokozatra

Vártam, hogy biztos jó forró legyen! és íme a végeredmény:


Minden cérnám átment a teszten!!!!!! Nem ment össze, nem olvadtak meg!

Viszont a közbélésnek használt ikea paplan csúful járt :-(
A fedlap alól eleve levettem a tejszűrő szerű anyagot - a színes anyag közvetlen a vatelinnel érintkezett - , csak leghátul volt belőle: (utolsó kárpitosoknál tett látogatásom alkalmával kipuhatoltam, hogy melyik anyagot hogy hívják. Ezek alapján fibertex-nek kellene neveznem a tejszűrőnek titulált matériát)

És ezt a képet azért mutattam meg, hogy bizonyság legyen, hogy a hátoldal bizony megolvadt, a cérnák épségben maradtak!

A másik anyagon lévő cérnák is jól bírták a vasalást.
Íme a *** vasalás után:



(ezen az anyagon trehányul rögzítettem a fedlapot tűzés előtt, a keletkező ráncok ennek az eredményei, nem a cérna húzta össze)

Közben érkezett meg Ritától a kép, így befűztem egy több éves Mettler színátmenetes cérnát és avval is tesztet végeztem.

Lerohantam a vasalóhoz, gyorsan bedugtam és a legmagasabb fokozatra kapcsoltam. Odatettem a tesztanyagra és íme:
És ekkor jöttem rá a turpisságra!

A próbált cérnák mindegyike állta a hót, de a közbélés szétolvadt teljesen. Nem a cérnával volt a baj! Hanem a vasalóval! Az előzőleg végzett teszteknél hagytam időt a vasalónak, fokozatosan melegítettem fel és mint írtam vártam is. Az utolsó tesztnél pedig pár perccel a bekapcsolás után egyből rátettem az anyagra. Azonnal szétolvadt a hátoldal!
Bekapcsoláskor a vasalók egy kicsit túlhevülnek, majd így állítják magukat vissza a kívánt hőmérsékletre. Ez a jelenség a múlt századi szovjet gyártmányú vasalómnál sokkal jobban érezhető szokott lenni. Hogy hány fokra melegszenek közvetlen a bekapcsolás után, arról fogalmam sincs, de hiszem azt, hogy sokkal, de sokkal melegebbek, mint miután a termosztát bekapcsol.
(és a jelen teszthez használt vasaló egy nagyon jó minőségű, megbízható, márkás darab, amiről feltételezem, hogy nem akkora hőmérséklet túlhevülést produkál, mint sok más vasaló)

Így járhatott Rita is, ami bajt igazán nem tudtam rekonstruálni, de más épkézláb megoldást nem találok.

Konklúzió:

Mivel véleményem szerint próbavarrást tűzés előtt mindenképp tanácsos készíteni, (cérnaszín, szélfeszesség stb ) így ezen a darabon célszerű a vasalást is ellenőrizni. Ha nincs idő a vasalásra, akkor halasszuk későbbre, mert a vasalónak bekapcsolás után nem csak felfűtenie, hanem visszahűlnie is kell.
Persze ez a teszt extrém magas hővel készült, a valóságban ilyen magas fokozaton nem vasalunk pw munkát. De mint tapasztalat hasznos - legalábbis számomra - még mielőtt egy selyemblúzt égetek el ugyan így.

Nagyon kérem, ha valakinek eltér ettől a véleménye, jobb megoldást tud Rita által bemutatott cérnaolvadásra, akkor ossza meg velünk, had tanuljunk !!!!!Nem ragaszkodom az általam kigondolt teóriához, csak nem találok más magyarázatot.


7 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm, köszönjük hasznos tanácsaid :)
    Ha egyszer annyi de annyi pénzem lenne ,annyi de annyi színes cérnát vennék .
    Hmm az álmok hátha valóra válnak :)

    VálaszTörlés
  2. Egyszerre nem szabad sokat venni!!! Én is apránként halmozok, akkor mindig jut egy kis élvezet, és mindig lesz ügyeletes favorit cérna. Ha a gyerekeknél járok, akkor (ha tehetem) zarándok útra indulok a boltomba, jó sokáig tapogatok, nézegetek, majd persze jól elcsábulok. De általában akciós cérnákat veszek meg :-))

    VálaszTörlés
  3. Megpróbálom harmadszorra is, hátha most elmegy, amit írok :D

    Szóval én is ugyanezt tapasztaltam az új drágább vasalómmal, mire megtanultam, hogy várni kell vele egy kicsit, addigra rengeteget takarítottam a talpát- egyébként a mai napig, valamit mindig odakap, akármennyire is vigyázok :D

    Hétvégén úgy jártam vele, - ami előtt még mindig tanácstalanul állok -, hogy papír vetexet vasaltam rátétnek szánt anyagra, a vasaló közepes fokozaton volt, és a vasalódeszka "bélése" összeolvadt a huzattal... de az anyag és vetex nem égett meg, gondolom a talp szélesebb részén is melegebb lehet a vasaló.

    Valahol hirdettek vasalódeszkához alátétet, de hogy hol? Ha van valakinek ötlete szívesen várom.

    Egy tipp, hátha valaki nem így csinálná, mielőtt bedugjátok a vasalót, vagy kihúzzátok, mindig állítsátok minimumra a hőfokszabályozót, így nem vesz fel túláramot, nem szikrázik a konnektor, és nem fog kigyulladni a vezeték a falban.

    VálaszTörlés
  4. Megint sokkal okosabbak lettünk ! Azt már hallottam, hogy ne kapcsolgassuk ki-be a vasalót, mert sokkal több áramot használ. Akkor ennek is a túlmelegedés lehet a magyarázata :))

    VálaszTörlés
  5. Olyan jót derültem :)) Ezt láttátok ?
    http://dontlooknow.typepad.com/dont_look_now/2011/03/my-foot-fetish-.html

    Szintén zenész :))

    VálaszTörlés
  6. Kaccat! Kétszer is elolvastam amit írtál a vetexes esetről, próbáltam logikus magyarázatot találni, de nem tudok. Hajdanában a vasalókban (egyszer láttam) gyöngyfűzér szerű izzószálszerű (biztos van hivatalos neve) volt behelyezve, az izzott fel és adta át a vasaló talpának a meleget. Ha ez most is így van, akkor elvileg lehet, hogy a szélén fut ez a szál és ott melegedik jobban, főleg az elején még jobban.
    Elképzelhető, hogy a deszkahuzat szivacsa nem bírta a hőt.

    A vasalódeszka alátét alatt mit értesz? Huzatot én már cseréltem többször is a deszkámon. Volt, hogy készen vettem, de pl Marcsi boltjában méterben is lehet kapni huzatnak való speciális anyagot.

    Ötletet köszönöm a minimumra állításról, már csak az kéne, hogy felgyulladjon a vasaló kuckóm :-(( De nagyon jó tanács amit írtál, talán így el is kerülhető a túlmelegedés az elején, és a villanyóra szédülését is megakadályozza.

    Maminti! Köszönöm, de ez azért túlzás :-))

    Gina! Lehet, hogy van fizikai magyarázat, én csak a tapasztalatot írtam. Az sem kizárt, hogy csak az én vasalóim produkálnak ilyet, de a tesztnél ez a jelenség elég szembeszökő volt. De szerintem biztosan nem használ egy elektromos gépnek sem a ki-be kapcsolgatás.
    A talpas teszt tetszett!!! Nagyon igazat adok a hölgynek!

    Ági

    VálaszTörlés