2012. január 13., péntek

Pillangós takaró - 2.

.
Van folytatás, ahogy ígértük :-)

Miután a blokkok összeálltak testet kellett alkotni a pillangóknak. Ehhez a rajzot magam készítettem el. Mivel csak 8 db kellett, így egy gyors papírsablont szerkesztettem, ezt vágtam ki halványzöld anyagból Csak kétféle zöld árnyalatot használtam fel a takaróhoz, melyeket előtte bevasaltam két oldalán ragasztós fátyollal.
A kivágott darabokat felvasaltam a helyükre






majd az applikáló talp segítségével gépi pelenkaöltéssel körbevarrtam. Így teljesült a kívánságom, hogy legyen rajta applikálás 

Miközben varrtam azon gondolkodtam, hogy miért is akartam én ezt. De aztán rájöttem. Az applikáció teszi a gyerekeknek szánt darabot egy kicsit gyerekrajz szerűvé, játékossá, egyszerűvé. Igen, most is állítom, hogy kellett bele :-)))

Az egészet jól kivasaltam és jött a három réteg összerögzítése. Azokat a darabokat, amelyeket szabadgépi tűzéssel akarok majd összetűzni, azokat sokkal alaposabban kell összerögzíteni, mint az árokban tűzötteket. Ezzel akadályozható meg, hogy munka közben dudrok és egyéb nem kívánatos jelenségek jöjjenek létre. Ez ugyan most egy gyerektakaró, de nagyobb takarók esetében is ezt a metódust szoktam követni - csak tovább tart. 

A kőműves mesterek segítenek nekünk, ha figyelünk. Az egész műveletet szeretem a járólapos helységben végrehajtani, ahol a derékszög a járólapon már adott. Mondhatnám azt is, hogy csak a fugákra kell figyelni. Persze, ha pontosan derékszögben van a fedlapunk, a hátlap nagyobb,mint a vatelin és a fedlap,akkor erre semmi szükség, de szőnyegen ezt a műveletet semmiképp sem csinálnám. 

Tehát leterítem a hátlapnak szánt anyagot, amit körben egy festéskor használatos maszkoló szalaggal rögzítek a járólaphoz (vagy laminátos laphoz) Ügyelek, hogy ne nyújtsam az anyagot, de ne is legyenek ráncok rajta. 

Rásimítom a vatelint, kezemmel jól elsimogatom, a felesleget levágom, de nem pontosan, csak nagy vonalakban.

Majd csak a feléig kb 20 cm-nyi hajtásokkal feltekerem az egyik keskenyebbik oldalt.


Ezután ragasztó spray-el lefújom a hátlap vatelin felőli oldalát és hajtásonként terítem csak vissza. Így minden kb 20 cm-nél ellenőrizni tudom, hogy ne legyen benne gyűrődés, ránc, és a kezemmel szépen odasimítom a két réteget, hogy a ragasztó szépen tapadjon mindkét réteghez.

Ezt elvégzem a másik oldalon is, majd ráterítem a vatelinre a fedlapot. (utolsó esély arra, hogy megszabaduljunk a fedlap hátoldalán lévő cérnaszálaktól, anyagdaraboktól!!!!! Mert főleg világos alap esetében ott fog vigyorogni majd a kész munkán a hátul megbújó színes cérnaszál, levágott mütyürnyi színes anyagdarab, amit NEM tudunk majd kiszedni onnan)

Na és végre egyben látható a takaró is :-))
Ha ellenőriztük, hogy mindhárom réteg rendben egymáson fekszik, akkor jön az előbb leírt módszer a ragasztóspray-el.



Tehát középről kifele hajtogatjuk az anyagot, és középről kifele simogatjuk a kezünkkel. Közben küldjük a pozitív energiáinkat a térdünknek ami ekkorra már sajog, zsibbad és kezd jobban fájni, mint a derekunk.



Aztán ha már azt hinnénk, hogy a bünti a padlón véget ért, akkor tévedünk. Mert ez kevés rögzítés, a fércelés nem maradhat el :-(((((

A kanalas módszer nem az én ötletem, de amióta láttam csak így fércelem össze a három réteget. Na ezért nem lehet ezt szőnyegen csinálni! 


Ha lehet ne a dédi ezüst szervírjét fogjátok be erre a célra, mert a tű hegye azért megkaristolja a kanalat. És ne is a legdrágább (Amerikából, Japánból vagy akárhonnan származó arany, gyémánt, titán bevonatú) tűvel . A tű nekem mindig elhajlik egy kissé........... de így már tudom, hogy a görbe tűm az,amivel ezt a számomra rémálomnak tűnő műveletsort el kell végezni. Keresztben - hosszában, nem túl apró öltésekkel, ügyelve, hogy ne ráncolja össze a munkát. De azért ilyenkor már jár az agyam, hogy hova kerül majd több tűzés, hogy lehetőleg ne ott fusson a legtöbb fércöltés. A legkényesebb részekre azért még szoktam betenni pár gombostűt is.


Ha ezt elvégeztük, akkor szedjük fel a hátoldalt a padlóhoz rögzítő ragasztószalagot és végre felegyenesedhetünk, majd ülhetünk vissza a kényelmes székünkbe tűzni :-)))

Tudom, nem mindenkinek van akkora helye, hogy ideális legyen a tűzéshez, de egy-két apró dolgot azért tehetünk a cél érdekében.

Én könyvekkel emelem meg a varrófelület mögötti és melletti részt. Teszem ezt azért, hogy a takaró lelógó súlya ne húzza el a tűzendő felületet. Mivel a mögötti és melletti rész magasabban lesz, az ölemben lévő részt pedig folyamatosan felhúzom majd, így majdnem úgy lehet majd dolgozni, mintha egy kisebb darabbal birkóznánk.







A lepkék szárnyait tűztem meg és a testüket. De azért ügyeltem rá, hogy ne végig tűzzem meg a szárnyakat a széléig, hogy az amúgy is kiemelkedő ferdepántos rész még jobban "elválhasson" a felülettől. Olyan "repülős" pillangó lett :-))

A pillangók között laza virágok vannak nagyon halvány púderrózsaszín cérnából. 


Kaptak kicsi csápokat és valamit a végükre. (olyan előre repülő-hátramenők lettek ettől, akár a legújabb VW bogárhátú) De számomra ettől a kis infantilizmustól lett gyereknek való a gyerektakaró :-))

És mivel már sürgettétek a folytatást így még nincs rajta a ferdepánt, de már készül!


 Most itt tartok.


Ági, Marcsi

10 megjegyzés:

  1. Bírom bennetek, hogy nem rejtitek véka alá a tudományotokat!A mai elanyagiasodó világban nem szívesen osztják meg a tudást már -sajnos- a foltvarrók sem.Azt hinném, ha eleve tűzésoktatást vállalsz akkor a nüanszokat csakis pénzért-mint a nagyok. DE nem, itt mindig olvashatok valami okosságot!Ezért imádok ide járni!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon tuti lett. Én még egy jóóó darabig biztos nem merek ekkora darabnak nekilátni.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép lett! Honnan lehet olyan spray-t vásárolni? Nagyon praktikus és jelentősen megkönnyíti a dolgodat!

    VálaszTörlés
  4. Ez gyönyörű lett.
    Köszi a leírást.
    Rózsa

    VálaszTörlés
  5. Én elfogadnám ezt a takarót, pedig már nem vagyok gyerek :D
    Köszönöm a leírást! (azt hiszem nekem is be kell szereznem ragasztósprayt, bár helyem igazán a szőnyegen van, de ki kell próbálnom.

    VálaszTörlés
  6. Jó az nekünk ferdepánt nélkül is, hogy a sebészetet ne árasszák el országszerte az oldallyukadt blogolvasók! :o)
    Nagyon szép lett, a tűzés meg... hát szokás szerint fenomenális!

    VálaszTörlés
  7. Czkriszta! Gyere máskor is -))) Eddigi foltvarró életemben én is rengeteg tudást, segítséget kaptam másoktól! Amit írok az nem is tudás, inkább tapasztalat, de ha valakinek egyszerűbbé teszi a munkáját, akkor miért ne?
    Edit!
    Csak bátran állj neki! Menni fog!

    Kata! Ez nem különleges spray, varrógépkellékes boltokban be lehet szerezni. (VGC, Gunold, Baráth Róbert, Szép Gábor.... stb)

    Kaccat! Szőnyegen ezzel a módszerrel nem boldogulsz :-(( A szőnyegre ha rámegy a ragasztóspray, akkor ...... no belegondolni is rossz. Utána pedig nem tudod összefércelni sem a darabokat, mert a tű belemegy a szőnyegbe. Egy panellakásban lakó foltvarró mesélte, hogy ő éjjel szokta ezt a manővert a lépcsőházban eljátszani.

    Matula Ikrek: jó a szemetek :-))) (pedig direkt lefordítottam a könyveket. De hiába ezek vannak közel a varrószobához és ezek jó nehezek is!)

    Ági

    VálaszTörlés
  8. Nagyon-nagyon! Köszönöm, hogy leírod a tapasztalataidat!!! Sokszor segítségemre vannak!

    VálaszTörlés
  9. Figyelmetekbe ajánlom ezt a videót:
    http://video.search.yahoo.com/search/video?p=sharon+schamber
    Annak jó ,aki nem tud órákig a padlón mászkálni.

    VálaszTörlés
  10. Ja, és Ági nagyon szép a takaró.Tudod,hogy nekem lepke a jelem mindenen.:)

    VálaszTörlés