2010. november 15., hétfő

Kék takaró majdnem kész..

.
A hétvégén még volt időm varrogatni A takarítási roham majd hétfőtől veszi kezdetét, mivel a férjem hétfőn elutazik egy hétre. Így szabad teret kapok a selejtezés terén, sőt megfogadtam, hogy bebizonyítom, igen is lehet  egy hétig életben maradni főzés nélkül. 

A kék takaró ott kacérkodott velem. Már nem volt sok munka rajta, a tűzés befejezése és a szegély felvarrása volt hátra. Talán azért is nem lett eddig kész a takaró, mivel kissé nagyvonalúan kezeltem a szegély kérdését. Bár Marcsi a kezembe nyomott pár kék-pettyes csíkot, hogy ezt kell majd felvarrni a szélre, így állítása szerint " nem kell gondolkodni, csak varrni", azért voltak aggályaim. De tény, hogy igaza volt!!! 7 cm-nyi maradt meg az általa szabott anyagból. 

Felvarrtam a szegélyt, kézzel le is varrtam a hátulján körben, elégedetten kiterítettem a kész takarót......... és látom, amit látni kell! Még nincs kész a munka! Huppog a szegélyem!  Meg kell azt is tűzni! Csodásan elterveztem, hogy milyen elmélet szerint fogom kiszámolni, hogy mekkora hullámokat rajzolok (előre kimérve) a szegélyre "vezérvonalnak", majd önkritikát gyakoroltam és végül úgy határoztam, hogy hányaveti módon csak oda fogom rajzolni az íveket, hogy a szegélyeknél egyforma ívdarabot kapjak.

Tehát most itt tartok:



Szépen látszik az összes hiba. Ami nem baj, rengeteget tanulok a saját hibáimból! Jelen esetben az anyagok megválasztásáról, a cérna színének kiválasztásáról és sok egyéb dologról tudnék most tanmesét tartani. De végül is nem életmű darabnak indult, így egy cseppet sem szomorkodok, még a szegélyt megtűzöm, szerintem  adódnak majd ott is érdekes történések.


4 megjegyzés:

  1. Nekem nagyon tetszik, és nem látom, hogy huppogna a széle. Jó a színe, gyönyörű a tűzése!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is teljesen rendben van! :o)
    Amúgy is szeretem a kéket (is!), nagyon szép lett.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm!

    A huppogó szél azért látszik, de remélem nem sokáig, van az a cérnamennyiség, amelyik majd rendbe szedi!

    VálaszTörlés