2013. június 11., kedd

Hogy készült?

.
Nem akarom hosszúra húzni (pedig végül az lett) , csak egy kis előtörténet. A képet a neten találtam már vagy egy éve. Egy kicsike kép, amolyan számítógép kreálta illúziókép a szemnek. De nagyon tetszett már régóta. Amikor megláttam a pályázati kiírást, hogy "Csíkok világa" akkor tudtam, hogy ezt kell megvarrni. (azt hiszem, ha nincs a pályázat, akkor is megvarrtam volna) 
A kivitelezés a falra mászással kezdődött. Szó szerint, mert egy kölcsön projector segítségével vetítettem ki a képet, majd a falra felerősített csomagoló papírra rajzoltam a vonalakat. Ez nem volt nagyon egyszerű, egyrészről, mert a vonalak egyáltalán nem egyértelműen rajzolódtak ki a kis felbontás miatt, másrészt pedig volt vonal ami már nagyon magasan volt.


Na itt szólt be a férjem pusztán jóindulatból, hogy szerinte ennek nem kellene nekiállni. Aki ismer az tudja, hogy innentől kezdve duplázódott a feladat értéke, tehát szárnyakat kaptam és rajzoltam tovább. A nem egyértelmű vonalakat meg kellett a jó helyre rajzolni, nézegettem, javítottam, számolgattam. (közben izgultam, hogy a tapéta vajon lejön-e a falról a csomagoló papírral együtt és akkor nem csak varrni kell majd, hanem  tapétázni is- tapéta maradt, rajz lejött .-) ) 

Ezután egységekre bontottam az egész képet, konkrétan 3 darabra, ezt újra átrajzoltam egy vékony papírra. Számoztam a csíkokat és kapcsolódási pontokat jelöltem be. (az igazság az, hogy varrás közben eszembe sem jutott, hogy fázisfotókat készítsek, így nem tudok mindent illusztrálni, bocsánat!)

Az anyagokról. A célom az volt, hogy az egésznek legyen három dimenziós hatása is. Az elején már tudtam, hogy csak az egyik színt fogom megtűzni, a másikat egyáltalán nem. Ennyi íves darabnál viszont ha minden anyag nyúlik, akkor eleve kudarc lett volna a dolog. Olyan anyagot kerestem, ami nem annyira nyúlik, a tapintása nekem kellemes, szépen kidomborodik majd a munkából. Marcsi szerint én szeretem a kihívásokat, ez most sem volt másként. A fehér anyag egy egyszerű lepedővászon, a fekete viszont egy művelúr hatású anyag. Vastagabb is mint a vászon, és utólag már tudom, hogy még akkor sem nyúlik, amikor kellene. 

A csíkokat darabonként kivágtam a papírból, anyagra fektettem (igazgattam, hogy merre fele is feküdjön a száliránynak) körberajzoltam, majd mindenhol ráadtam a pontosan 1/4 inch varrásráhagyást, kapcsolódási pontokat jelöltem és szépen egyesével kiszabtam, majd összevarrogattam. 




A széli részek nem is voltak olyan problémásak, mint azt gondoltam, hanem a munkán keresztben futó nagy, mindkét oldalán íves darabok izzasztottak meg egy kicsit. De lassan, megfontoltan, pontosan varrva csak párszor bontogattam. És közben egyáltalán nem vasaltam. Bíztam magamban, no meg féltettem a hőre elillanó jelöléseimet :-))

A nagy falat (vagyis akkor derült ki, hogy bebuktam-e a mutatványt vagy sem) a két függőleges illesztés összevarrása volt.


A fenti képek csalósak (mondom, hogy nem készültem tutoriallal)  a darabok összeillesztése a pirossal jelölt vonal mentén történt végül.

 Bevallom ez órákig eltartott, de tudtam, ha többször fogok bontani, akkor az anyagok annyira meg fognak nyúlni, hogy többet soha nem lehet majd pontosan illeszteni. Egész probléma mentesen sikerült :-) 

Ezután ment a vasaló alá, (A fekete anyagot ráadásul nem is olyan egyszerű vasalni, féltem, hogy kiégetem.) majd felfüggesztve egy éjszakára az egészet pihenni hagytam, majd fektetve is egy kicsit. Gondoltam minden csík és darab ficeregjen arra, amerre ő akar, derüljön ki, hogy az anyagcsíkok szokják-e egymást vagy sem.  



Hátlapoztam és tűztem. Csak a fehéreket. Igyekeztem a tűzésmintát is úgy alakítani, hogy a szemnek messzebb levőket kisebbre, a közelebb lévőket nagyobbra varrjam. A mintát szintén mozgalmasra terveztem, hogy fokozza a lendületet, a forgást. Azt gondolom talán sikerült. (erről sincs saját fotó, Harczi Ilona felvételei ezek)

A döbbenet ekkor ért. Az egész munka széltében is és hosszában is közel 10-10 cm-t összement a rengeteg tűzéstől! Mondjuk erre számítottam, de ennyire azért nem. 
Újabb pihentetés, azaz lógatás következett. Amikor ennyi ív van egy darabban, akkor várni kell, hogy az anyagok a felfüggesztés hatására úgy nyúljanak, ahogy ők szeretnének. Sokkal kellemetlenebb, ha a széli részek eldolgozása után hullámosodik meg az egész. (sajnos ezt már a saját káromon tanultam meg egyszer) 

Az oldalak levágásához egy kőműves derékszöget is használtam. A két átlósan visszaforduló hullám nem csúszhatott el, azoknak 45 fokban kellett állni, ezért a szél levágása nagyon nehéznek bizonyult számomra. 
A legtöbbet a széllel bíbelődtem és bosszankodtam. A fehér paszpol először nagyon idegennek tűnt, de ahogy a képet néztem azt gondoltam, ha fekete lesz a szél, akkor az lezárja a mintát, a fehér viszont nyitva hagyja a teret. Ezért döntöttem a fehér mellett. Nem ragozom, a paszpolt összesen 3-szor varrtam fel, azaz kétszer lebontottam. Mert hullámos lett :-( Attól, hogy a feketék kidomborodtak, ahogy én azt egyébként terveztem. De harmadikra összejött :-) 


Tudom a foltvarrók véleménye megoszlik a munkámról. Nem baj ez, sőt! Nekem tetszik, szeretem. Amit ki akartam abból a képből hozni, azt kihoztam. A díjnak, a kedves, őszinte gratulációknak borzasztóan örülök, nagyon-nagyon köszönöm! A helyi postán Ildikó és Éva (ők veszik fel a csomagokat és soha nem szoktunk foltos dolgokról beszélni) kérdezték, hogy mi lett azzal a nagyon fontos csomaggal? Elmeséltem nekik és láttam rajtuk az őszinte örömöt. Hogy mik vannak?? :-)) Tudom igen csöppenős a következő sorom, de ez az igazság: A férjem és a családom végtelen türelme és toleranciája nélkül ez a falikép sosem készülhetett volna el!!




22 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Kedves Ági!

      A valóságban látni és megcsodálni egy élmény volt. Szívből gratulálok!

      Szakács Piroska

      Törlés
  2. Ági!
    Igy hogy végig olvastam,és néztem a hogyan készültet,még nagyobb csodálattal,nézek Rád,és a munkádra. Megemelem a képzeletbeli kalapomat,de tényleg! No és a tűzésed igy közelről nézve,egy csoda!!Ilyenkor látom,hogy még bizony van mit tanulnom. Minden elismerésem a Tiéd!:)

    VálaszTörlés
  3. Ez számomra egyértelműen a "legyek a számon ki-be" minősítésű kategóriába esik. :-)
    Részemről mély leborulás, kalaplengetés és gratulációk hosszú sora!!! :-)))))

    VálaszTörlés
  4. Ági, itt is őszintén gratulálok a művedhez! Jól sikerült a 3D hatás :)))
    Kár,hogy élőben nem láthattam a lány barihimlője miatt.:(
    Mindig örömmel jövök az oldalatokra olvasni és persze tanulni is :)

    VálaszTörlés
  5. Szívből gratulálok! Mikor megláttam egyből a tórusz jutott eszembe róla, mintha azt jelképezné.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilona! Bevallom nem tudtam, hogy mi az a tórusz, de most utána néztem! igen, igazad van!! Most, hogy rákerestem a neten, ott van az én képem "tesója" is. Újabb kihívás ? :-)) A fiam pedig azt állította, hogy Einstein-Rosenberg híd jut róla eszébe. Hát én csak csíkokat láttam amikor varrtam :-)

      Törlés
  6. Ági, ez valami fantasztikusan néz ki. Gratulálok a díjhoz! Elképesztően sok munka van benne.

    VálaszTörlés
  7. Annyira jó, hogy ezt ideírtad!Írhatnál egy sorozatot a varrógéptalpak után az ilyen fogásokról is mint pl. a szegés előtti lógatás hatása a hullámosodásra stb. Most rájöttem,hogy annyi mindent nem tudok még a foltvarrásról, pedig már azt hittem...Ja, és itt is gratula, de hatalmas!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kriszta! én ezt tényleg a magam kárán tanultam meg sajnos :-( Pedig P. Ildi fel is hozta a mindenki által ismert példát, hogy a körloknis szoknyát is lógatni kell felhajtás előtt. Igaz!!! A ferde szálirányú anyagok jobban nyúlnak, mint az egyenesek.

      Törlés
  8. Kedves Ági ,szívből gratulálok a díjhoz! Gyönyörű és különleges !

    VálaszTörlés
  9. Kedves Ági!

    Csodálattal térek újra és újra vissza, teljesen lenyűgöz a munkád. Köszönöm, hogy beavattál bennünket a műhelytitkokba is. Csatlakozom Kriszta kéréséhez! Még egyszer gratulálok!

    VálaszTörlés
  10. Csak tátott szájjal olvastam... Ez valami fantasztikus!

    VálaszTörlés
  11. Én igazából nem találok szavakat, és feljebb már mindent leírtak :-)
    Fantasztikus, egyébként is kedvelem ezt a stílust, gratulálok :-)

    VálaszTörlés
  12. Azta, meg mertem volna esküdni, hogy applikáltad a feketét... Összevarrva? Le a kalappal, így tényleg óriás kihívás, még tovább nőtt a technikai ranglétrán nálam (eddig is magasan volt). :)
    Imádás van folyamatosan. :) <3


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. biza összevarrva :-)) Ha felapplikáltam volna, akkor nem így állnának azok a csíkok :-) Elismerésed nagyon köszönöm!

      Törlés
  13. Gratulálok a sikerhez! Elképesztő ez a mű!

    VálaszTörlés
  14. Szívből gratulálok! Ismét elbűvöltél!

    VálaszTörlés
  15. Mindenkinek nagyon-nagyon köszönöm a kedves, májhízlaló sorokat! Az alap kép volt eleve nagyon hatásos, az pedig nem az én érdemem!!!

    VálaszTörlés
  16. Nagyon kukkoltam hogyan varrtad és erre tippeltem! Mégeygszer gratulálok Ági, nagyon szép munka!

    VálaszTörlés
  17. Gratulálok csoda szép lett,őszinte elismerésem a türelmedért,a csodaszép tűzéseidért és a Kihívásokban gazdag munkáidért !!!
    Üdv.Rózsa

    VálaszTörlés
  18. Une merveille !!! Et quel beau quilting ! Bravo !
    Amitiés de France, Sandquilt

    VálaszTörlés