2015. március 25., szerda

Még nincs kész, de már látszik.

.
Teljesen még nem készültem el, de már látszik, hogy mi is lesz ebből a sok színes vadliba blokkból. A sablon jól funkcionált, sikerült szépen pontosan illesztenem a darabokat különösebb gond nélkül.

A folyosón rendezgettem a darabokat ahogy elkészültek.
Nem volt konkrét terv, hogy melyik miképp, hogyan kerüljön a másik mellé, de ha simán egymás mellé illesztettem volna a blokkokat, akkor olyan unalmasnak láttam. Így "vonulnak" a libák. Hát akkor vonuljanak gondoltam és nézegettem. Mi legyen a hiányzó részeken? Egyszerűen fehér anyag? 
Így is a férjem szerint asztalterítőnek jó lesz. (mert ugye az abrosz és a paplanhuzat lehet fehér, az ágytakaró az nem. Ez is egy nézet, de emiatt ő - aki amúgy lelkesen bírál, ötletel száját félrebiggyesztve elhatárolódott a produktumtól. Tehát ő nem lesz modern quilt rajongó, de sebaj! )

Így aztán varrtam még libákat, ilyet is, olyat is, illesztgettem, forgattam, végül emellett döntöttem:

 Majd újabb nézegetés következett. Bevallom még lapult az asztalomon 4 db liba  blokkocska, amit a színe miatt nem tettem bele, de most azt gondoltam jó lesz mégis. Ezt beépítettem a szegélybe. Mert modern ide, vagy oda, nekem ez a keret most épp tetszik, és éppen nem volt kedvem senki által meghatározott szabályoknak megfelelni. Tehát lett is keret meg nem is :-)) 

Három réteges padló mutatványt is letudtam, most vár a tűzésre a takaró, de így fog kinézni. Ezt a képet épp még akkor fotóztam, amikor még férceltem a földön, de attól még látszik a lényeg. 

Tehát jön a varrógépes tűzés még, ha elkészült mutatom majd!



 


8 megjegyzés:

  1. Szép! Egyre inkább érzem a késztetést.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lesz! Annyira tetszenek ezek a fehér alapon lévő színes minták! Ez is jó hulladék-fogyasztáshoz, ugye? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. bizony nagyon jó a hulladékokhoz is! Egy blokk nekem 3 színből áll. Ehhez kell összesen 3 különböző árnyalatú 14 x 14 cm -es színes négyzet és 3 x 4, azaz 12 db 8 x 8 cm-es fehér négyzet. + 16,5 x 6,5 cm-es téglalap a "kövérítéshez". Ebből kaptam a 30 x 30 cm-es blokkot.

      Törlés
  3. Nagyon tetszik! A libusokat ki kell próbálnom....

    VálaszTörlés
  4. Feltétlen próbáld ki, jó játék és ráadásul szapora is. Majd mutasd meg!

    VálaszTörlés
  5. ma született meg az 5. unokám, kisfiú, mire hazajönnek elkészül a tűzés? gyönyörű!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés