2011. június 10., péntek

AnnaKa mint UFO

.
Pontosan egy éve vár ez a darab arra, hogy "csak" ezt-azt befejezzek rajta. (gyakorlatilag félig volt kész)

Ilyen állapotban tettem el a polcra.  Most készülődünk az idei táborunkra és így a kezembe került. El is röstelltem magam, mivel az idén is lesz AnnaKa tervezte darab a tábori varrós étlapon, én pedig még a tavalyit sem fejeztem be:-(
Tegnap este aztán nekiugrottam.

A bőrszalagokat kellett felrögzíteni, a virágokat körülapplikálni, hátlapozni, tűzögetni és a szélét körbeszegni. Amikor ezt végiggondoltam, akkor már tudtam, hogy nem is fog ez olyan gyorsan menni. De jó volt varrni, mert annyira tetszenek a színei! Közben elgyönyörködtem a türkizkék - barna párosításban. 



A bőrszalag felvarrásához használtam a zsinór felvarró talpat. Egész jól működött :-))

A tűzésmintán nem variáltam, AnnaKa megálmodta és én hasonló mintát is tűztem. Annyit módosítottam, hogy középen a sötétebb anyag (nálam barna) anyagon barna színű cérnát használtam

Paszpoloztam a szélét. És most csak nézegetem, mert imádom!!!!





A virágokról viszont lehagytam a belső bibéket. Azt hiszem, hogy ezt az ütős színpárosítást agyoncsapná. De lehet, hogy a végén belevarrom?









Szerintem az idei táborban is lesz AnnAKa  tervezte darab :-)))


5 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, nekem nagyon tetszik!!!
    Érdemes volt befejezni gyönyörű!!!!
    Rózsa

    VálaszTörlés
  2. Nagyon csini!Annyira,hogy édm lehet,hogy falra tenném.

    VálaszTörlés
  3. Jó, hogy leemelted a polcról, nagyon szép lett. Az, hogy barna kékkel.......imádom én is!

    VálaszTörlés
  4. gyönyörű! (nagyon szeretem én is ezt a színpárosítást)

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon szuper, mostanában egészen bele vagyok pistulva ebbe a türkizes-kékes színvilágba.

    Nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés