2011. július 4., hétfő

Nyaralunk - 2

.
Nehéz a dolgom, mert annyira sok jó dolog történt Csödén. Nem lehet írásban visszaadni mindent, hiszen a hosszú közös beszélgetések és nevetések, rengeteg fejben megvarrt dolog nem fényképezhető, de aki ismer bennünket az talán a képek mellé mindezt hozzá tudja képzelni :-))

Második nap is egy applikált darabot készítettünk. Az előzetes terv az volt, hogy minden évszaknak megfelelően választunk tábori munkákat, de végül csak ez a karácsonyi valósult meg ezek közül. 
Disa Design mikulása egy asztalközépnek megvarrva. Már tapasztalatból tudom, hogy a karácsonyi munkáknak nyáron kell nekiállni, akkor van esély arra, hogy időben, kapkodás nélkül elkészüljön. (bocsánat, ha valaki ezt másképp tapasztalta meg)
Reggel előkészítettem a szabáshoz szükséges részleteket, mintákat.

Már javában folyt a munka, amit néha egy kis hangulatjavítóval fokoztunk.





Miközben a mikulások készülődtek egy másik darab - egy táska -  is született. Éva a "kifutón" be is mutatta a nagyérdemű közönségnek :-))


A mikulások - igaz szegélyezés nélkül - estére már majdnem el is készültek. Íme:





Mártika pedig privátban megalkotta a "tesco-egeret".  Sajnos nem fényképeztem a fázisfotókat, pedig érdemes lett volna. (mi tudjuk, hogy miért :-))





Sajnos elröpült ez a napunk is, de még lesz folytatás..........



4 megjegyzés:

  1. Jó lehet egy közös foltos varrás!
    Szeretnék átadni nektek egy díjat, kérlek fogadjátok szeretettel.
    http://zelmita.blogspot.com/

    VálaszTörlés
  2. Húú, de jó ez a mikulás minta! Saját? Szabad esetleg felhasználni?

    VálaszTörlés
  3. Böbilla! Köszönjük a díjat!

    Robertia! A mikulás nem saját kreálás, természetesen bárki számára szabad a felhasználása. Disa Design minta.

    Ági

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik, most utána nézek Disa Design-nak!!!
    Itt is ügyesek voltatok!

    VálaszTörlés