2012. március 13., kedd

Még mindig a winding ways blokkok

.
A  blokkokat varrogattuk szépen egymás után :-)))

De persze a cél, hogy valami produktum is legyen belőle. Egy virágos, tavasz csalogató faliképhez készültek a blokkok. Miután több darabot is kicseréltem a színük miatt, végül sikerült kompromisszumokat kötni és a blokkokból sorok lettek és összeállt a tervezett darab. 
A blokkok beszámozása nagyon hasznosnak bizonyult, mivel a varrószobában a rendelkezésre álló hely - hogy finoman fogalmazzak - elég minimális, így másképp fogalmam sem lett volna, hogy ki kivel van, melyik sarok hova kerüljön. Így is volt, aminek egyes részletét át kellett cserélni, mert összekeveredtek.

A vasaláskor szedtem le az árcédulázáskor használatos kis ragasztós cimkéket. 


A szegély kiválasztása nem volt kis feladat, hiszen az egész munkához festett anyagokat használtunk, így a szegély is azt kívánta.
A 45 fokos sarkok kialakításánál nagy segítség volt a Vágd és varrd sablon. 

..
meg az 1/4 inch távolságot tartó talpam.



A szegély varrásakor (a blokkok összevarrásakor is) végig ügyeltem arra, hogy a varrásráhagyásokat a megfelelő irányba igazítsam.


Tegnap este végül odáig jutottam, hogy sikerült a 3 réteget összerögzíteni.


Már "csak" a tűzés van hátra, de az marad a jövő hétre.....



5 megjegyzés:

  1. Nagyon vidám lett, igazi tavaszi!!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó lett, én már elképzeltem, milyen szépen le fogod tűzni!
    Várom a végkifejletet.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól mutat, ahogy távolról a körök kijönnek. Ahogy nézem, a festett anyagok Simon úr molinója ugye? Mond hol szerzel be jó festhető anyagot mióta ő megszűnt? Még van kevés tartalékom, de sajna már nagyon kevés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta néni! Igen, szerettük volna, ha a körök is kijönnek, bár lehetett volna még hangsúlyosabbá is tenni talán...
      Az anyagok nem selyem molinóból vannak, csak a legszélén a leghalványabb szürkés zöld. Azt használtam a szegélyhez is, de vékony vetex-el be is ragasztottam. Valóban nagyon szépen lehet(lehetett) festeni a selyem molinót, azonban a vékonysága és nyúladóssága miatt mindig problémákat is okozott. Készletem már nincs belőle, nem is találtam más hasonlót.Fehér lepedővásznat festek azóta, de nagyon szeretem a turkálókban fellelhető fehér ágyneműket is.
      Ági

      Törlés