2010. január 14., csütörtök

Sikerült időt szakítanom a varrásra, igaz jó volt úgy folytatni a munkát, hogy már minden elő volt készítve. A bélés darabjait összevarrtam.
Marcsitól tanultam és mindenki számára csak ajánlani tudom azt az egyszerű, ám roppant hasznos dolgot, hogy minden részt a felezőnél jelölni kell. Addig, míg ez nem vált szokásommá rettentő sokat bajlódtam avval, hogy a darabok összevarrás után csálén álltak. Nos drága barátnőm hasznos tanítását megfogadva ez már a múlté!
A külső rész összevarrása számomra a legnagyobb mumus. Az oldalrésszel rendelkező táskáknál a varrásráhagyásokat összefogva le szoktam tűzni 1 mm-re az oldalrész fele. Roppant macerás belebújni a táskába, nézni a pontos irányt, no és közben a géppel varrni is. (ráadásul pontosan!) De tudom, hogy megéri, hiszen a vastag rétegek lufiszerűen állnának, vagy bekunkorodnának, így viszont szépen megtörik ott, ahol kell. Az a másik, hogy a terhelésnek egy táska itt van a legjobban kitéve, mindenképp jó, ha van megerősítő varrat. Innen már célegyenes, hiszen a zippzáros pánt már kész, ha pontosan szabtam (és remélem, hogy igen) akkor a bélés pont annyival rövidebb, mint kell. Füleket beállítom (talán nem ellenkező irányba dőlnek, mint kellene) , a felső szélnél összevarrom a bélést és a külső részt. Kifordítom-befordítom és talán készen is vagyok :-))) Íme
Kívül: Belül: Szeretem ezt a táskafazont, egy japán újságból van a minta. Ott is ezekkel a barna színekkel mutatták be. Már egy ideje izgat, hogy kord anyagokból is el kellene készíteni, vidámabb színekkel. Talán tavaszra ez a terv is megvalósul.

Ági

7 megjegyzés:

  1. Sziasztok Lányok:)
    Örülök a blogotoknak!
    Jövök, majd rendszeresen olvasgatni, jó munkát, sok szépséget.
    Ezek a tűzések csodásak, megint csak tátom a számat.
    Puszi!
    Kata

    VálaszTörlés
  2. Örülünk a látogatásodnak és köszönjük a dicséretet!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szép a táska,és végre valaki felhívja a figyelmet a buktatókra is ...nagyon tetszik a blogotok:)
    Mostanában sokan csak az "üzletre" hajtanak és féltve Őrzik az "alkotás" menetét.Főleg az szeretem,hogy segíteni akartok másoknak ,nem elkápráztatni

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük a biztatást! Igyekszünk a jövőben is megosztani a tapasztalatunkat, hisz mi is sokat tanultunk, tanulunk mások ötleteiből.

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szép ez a táska, megérte "szenvedni" vele !

    VálaszTörlés
  6. A varrásban ez a jó, hogy a szenvedés legalább meghozza az eredményt. (ritka kivételektől eltekintve)

    VálaszTörlés
  7. Lányok, beleszerettem a táskába, de mivel másolni nem tudok (hejj, pedig néha mennyire szeretnék:))), hát elkészítettem a Kicsikatós átgondolását: http://kicsikato.blogspot.com/2011/02/mert-uj-taska-kell-mindig.html

    :)))

    VálaszTörlés