2011. március 10., csütörtök

Egy kis segítség a sárkányosoknak és más varrógépekhez

.
Mondhatni szolgálati közlemény.
Miután igy belemerültem a varrógéptalpas öntesztekbe, úgy gondolom talán talp-eligazodási tapasztalatokat is kellene írni. Többen kérdeztétek, hogy melyik típusra is jó még ez vagy az a talp. Ez ösztönzött ennek a bejegyzésnek a megírására. Amiben tudok szívesen segítek, de sajnos nem ismerem az összes típus felfogatását. A tapasztalatomat tudom csak megosztani ez ügyben.

Nem vagyok szakember, tehát kérek mindenkit ne vegye készpénznek amit írok, mindenképp nézzen saját maga is utána a dolognak.

Tehát túl azon, hogy tudjuk, hogy milyen márkájú és típusú a gépünk ki kell választani, hogy milyen típusú talp illik hozzá. Mert furmányosak ám a cégek! No nehogy már azt gondoljuk, hogy talp az talp, feltesszük a gépre és hurrá! Nagyon sok apró paramétert kell figyelembe vennünk vásárlás előtt.


A márkákon belül is van rengeteg eltérés. Hogy hosszú szárú a rúd amire a talpat tesszük, vagy rövid, hogy milyen a felfogatása, sőt a felpattintósok sem egyformák. A karmantyúk távolsága is változhat.

Van egy (nem tudom másnak nevezni - elnézést! ) talp-konvertáló szerkentyű a birtokomban. Elvileg így az egyik típusról a másikra tudom átalakítani a felfogatást. De ez mégsem így van! Mert máshova eshet a tű pozíciója!!

Tehát azt tanácsolnám mindenkinek, hogy a varrógépük márkájának honlapjáról keresgéljenek, hogy milyen paraméterekkel rendelkező, vagy mely talpakat tudják a gépükre felhelyezni.

Pfaffosoknak tudok egy kis segítséget még talán írni


Ezen a linken megtalálható, hogy melyik pfaff márka milyen betűjelet kapott. Ezt aztán jól meg kell jegyezni!!!! A betűjelek majd szerepelni fognak a talpak dobozain, más sajnos nem!

http://www.naehmaschinen-deutschland.de/shop/Naehmaschinen-Zubehoer/Welcher-Naehfuss/PFAFF

De ez is összetett dolog, hiszen van olyan modell, amelyik 6mm és van amelyik 9 mm széles öltést tud. Nyilván a 6mm-re készült talp használható lesz a 9 mm-esre készülthöz - ha a felfogatási rendszer ugyan az - , de visszafele már csak korlátozva.

Az én - egyébként G jelű gépemhez elvileg jók a B, C, D, E, F, G jelű talpak, sőt egyes információk és tapasztalat szerint a J is. (mivel az utoljára bemutatott zsinórozó is elvileg J jelűekhez készült)

Husqvarna gépekhez is hasonló a rendszer, de ők számoznak. Segítség ugyan innen itt: http://www.naehmaschinen-deutschland.de/shop/Naehmaschinen-Zubehoer/Welcher-Naehfuss/Husqvarna


Sőt Singer gépekhez is van segítség: http://www.naehmaschinen-deutschland.de/shop/Naehmaschinen-Zubehoer/Welcher-Naehfuss/SINGER


Tehát talpvásárlás előtt kódolni szíveskedjünk!!


Ha valakinek tudtam vele segíteni, akkor nagyon örülök!

5 megjegyzés:

  1. Nem tudom, hogy tudnék-e nektek újat mutatni- ezt erősen kétlem, de van egy oldal, ahol rövid videókban bemutatják a Pfaff talpak használatát!Ha már ismeritek- akkor sorry!

    VálaszTörlés
  2. Czkriszta! Szerintem ismerem az oldalt, meg is néztem már, de köszönöm, hogy ajánlod. Sajnos sok talp hiányzik róla, no meg van ami rózsásabb, mint a valóságban:-(( (pl a körvezető talp)
    Ági

    VálaszTörlés
  3. Ezért szeretem elfogadni a ti ötleteiteket!Bennetek még nem csalódtam!

    VálaszTörlés
  4. Sokat segítettél talp ügyben. Köszi.
    Gratulálok a bloghoz. Nagyon ügyesek vagytok !!

    VálaszTörlés