2011. november 13., vasárnap

Az én mikulásgyáram

.
Egy kisgyerekeknek szánt adventi kalendáriumon dolgozgatok. Nem szeretem ha az idő szorít, de mese nincs, ennek egész biztosan időben el kell készülnie.
Teljesen szabad kezet kaptam, csak a végleges darab szélessége adott és a funkció. 120 cm szélességű és pakolható zsebek a cél. Legyen hely színes ceruzáknak, gyurmáknak és más nem csak csokoládé-féle ajándéknak is.
Miután vagy két napot eltöltöttem a kigondolással. (rettentően irigylem azokat, akiknek csak ÚGY kipattan a fejéből jobbnál jobb ötlet !!! ) lett egy A-terv, majd kiderült róla, hogy nem jó, aztán jött a B-terv, aminek aztán neki is álltam.

Az alapminta Art to Heart motívum. A mikulások sora adja a dekorációt a falvédő funkciót is ellátó adventi kalendáriiumnak.  Mivel a szélesség adott, így 10 db mikulás gyártásának álltam neki.

Zsuzsa mutatta ezt a fantasztikus ötletet!!! Ha több darabból áll egy applikált darab, akkor egyesével kell öket összeilleszteni. Ez most nekem nagy könnyebbség volt, hiszen el sem fértem volna sehol a széles anyagommal amelyiken egy halom fecni várja, hogy pontosan felvasaljam.

Sütőpapír darabra szépen megalkottam a mikulásokat egyesével.







Majd a sütőpapíron levasaltam őket darabonként. (Vigyázat!!!! Nem minden sütőpapír alkalmas erre, egy próbadarabon ellenőrizni kell, hogy tényleg lejön e kihülés után a kétoldalán ragasztós anyag!)






Kihülés után lehúztam a mikulásokat:





Most várják, hogy az anyagra felvasalljam őket :-))


Felvasalás után jön a körülapplikálás és a 24 zseb elkészítése.




9 megjegyzés:

  1. novárjunkcsak...te aszondod, hogy van olyan sütőpapír, ami vliesofixként viselkedik, vagyis mindkét oldala ragasztós és ez működik is?

    VálaszTörlés
  2. Nem, nem!!! Félreértesz :-(( Van a vliesofix. Az anyagra felvasalom az egyik oldalát, kivágom, eredeti papírt lehúzom a másik oldalról is. Egy sütőpapíron összeillesztem a darabokat és úgy vasalom meg őket. Az anyagdarabok ott fognak csak összeragadni, ahol egymással illeszkednek. Az a rész nem ragad csak össze, ahol majd az alapanyaggal kell összeragadniuk. Ebben segít a sütőpapír.

    VálaszTörlés
  3. Ha meggyűrődik a vliesofix, és lejön a háló a papírról, akkor sütőpapíron szoktam megvasalni, hogy helyre hozzam. ez is egy ötlet. :)

    VálaszTörlés
  4. Nekem a sütőpapírról nincs tapasztalatom,de a télapók nagyon tetszenek és a színeik csodásak!!!
    Rózsa

    VálaszTörlés
  5. Jó lesz! Majd ha elkészül azt is mutasd!

    VálaszTörlés
  6. affene...már majdnem örültem pedig :)

    a télapók meg nagyon klasszak, ezt majdnem el is felejtettem mondani a nagy hiábaörömben :)

    Dorka, köszi az ötletet, akkor nem is pátyolgatom annyira a darabkáimat ezentúl :)

    VálaszTörlés
  7. Nincs mit. :) Azt még gyorsan hozzáteszem, hogy meg kell várni, hogy kihűljön, csak akkor lehet lehúzni a sütőpapírt.

    VálaszTörlés
  8. Nagyon klassz lesz!!! Én is éppen Adventi naptárakon ügyködök, csak én még nem voltam olyan bátor, hogy mutizzam őket! :-)

    VálaszTörlés