2011. május 23., hétfő

Kalandom az e-book-kal

.
Van úgy, hogy a mezei foltvarró kicsit megsajnálgatja magát, és úgy határoz, hogy igen, most kell valami ajándék  saját magának.  Két hétig fejben elkölti legalább 17-szer azt az önajándéknak szánt összeget, de végül a tettek mezejére lép!  Szerintem ez sokunkra jellemző!

Mivel textilvásárlási stop van érvényben nálam, és valami roppant hasznosat szerettem volna, ezért maradt a könyv. Az előirányzott cél 2 vagy 3 db. És valami nagy szerencse folytán májusban adott a netes áruház 10 % engedményt, ezért rögtön feljogosítva éreztem magam a 3 db-ra :-)) A kinézett 10-ből napok alatt sikerült kiválasztanom hármat (ami valószínűleg álmatlan éjszakákat okozna, ha nem tudhatnám magaménak). De, hogy "jó vásár" érzetét is szerezzek magamnak az egyik könyvet e-book formában rendeltem meg. Mivel papírra varrós technikáról szól a könyv, gondoltam két legyet ütök egy csapásra! Olcsóbb is és könnyebb dolgom lesz a minták sokszorosításával. 

Bőszen nyomkodtam az entereket, hogy nanááá, mindent akarok, főleg az e-book-ot! 
Meg is kaptam pillanatok alatt. Sőt, mondhatni nagyon pillanatok alatt. Akkor kezdett gyanússá válni a dolog. Mert, hogy én azt kéremszépen nem is sejtettem, hogy valami extra program kell ehhez, egyszerű pc-használó agyammal azt gondoltam, hogy lejön pl pdf-ben, vagy valami hasonlóban, de egy egészen ismeretlen formátum érkezett, mellékelve, hogy van még két próbálkozásom. No ezek sem ismerik a "három a magyar igazság és egy a ráadás" fogalmát!

Egy nő hogy kezeli az ismeretlen dolgokat a számítógépen? Nem nyomkod, hanem gondolkodik. Ez nem működött :-(( Így jött a férfi segítség. Egy ismerőst kértem meg, hátha.....

Egy férfi hogy kezeli az ismeretlen dolgokat a számítógépen? Nyomkod, telepít, aztán majd csak lesz valahogy!

A történethez hozzá tartozik az is, hogy az én fogalmaim szerint vannak dolgok, amit nem adunk kölcsön, nem adjuk csak úúúúgy oda. (autó, férj, varrógép, számítógép, fogkefe, fehérnemű)

Tehát az én ismerősöm az én féltve őrzött laptopomra csak úgy gyorsan feltelepített pár (szerintem totál ismeretlen és főleg megbízhatatlan forrásból származó) programot, amitől én kezdtem kissé bepánikolni.


Az ismerősömmel közös örömünkre most végül működik a könyv egy furcsa programmal, de se kiírni cd-re, se lementeni más formátumban nem tudom. A lehetőségek elfogytak, így változtatni már lehet. A minták pedig nem egyben vannak, hanem oldalanként szabdalva, így az elméletem a nyomtatásról dugába dőlt.

Tanulság: 
Vagy fejlesztem a tudásom a számítástechnika terén, vagy nem rendelek több e-book-ot. Szerintem más megoldás nincs.

8 megjegyzés:

  1. olyan nincs, hogy azt ne lehessen kinyomtatni és akármicsinyáni vele amit csak akarsz :)

    VálaszTörlés
  2. Nyomtatni azt lehet, csak menteni nem tudom máshova más formátumban. A nyomtatással meg az a baj, hogy eleve a könyvben úgy van szerkesztve a papírra varrós minta, hogy már feldarabolták több darabra, ami több oldalra került.

    VálaszTörlés
  3. milyen formátumú e-book-ot kaptál?
    mondjuk nekem első nekifutásra az volt a gondolatom, hogy ehhez vannak a kütyük, de nem létezik, hogy nem lehet átkonvertálni használható formára.
    ha lehet nyomtatni miért nem nyomtatod ki pdf-ben? és mindjárt használható lesz, ha nincs pdf creatorod szólj küldök megbízható linket

    VálaszTörlés
  4. ACSM formátumban jött a cucc, most még lesem a fiam ötletelését a problémára, csak őt ki kell várni. pdf creatorom van,köszönöm!!, de nem helyezhető át.

    VálaszTörlés
  5. Most Adobe digital Editons-alatt nézem a könyvet.

    VálaszTörlés
  6. Lehet, hogy az okosok majd meg tudják buherálni, de pont azért nem lehet ezeket lementeni, hogy ne lehessen sokszorosítani. Azt én sem tudom, mi van akkor, ha meghal a gép, és vele együtt a könyv.

    VálaszTörlés
  7. Az Adobe valószínűleg rendesen levédte, de a pdf creator nyomtatóként működik, fura, hogy nem engedi pdf-be nyomtatni (ámbár nem lehetetlen) de így tényleg elég gáz, hogy nem is a tied gyakorlatilag, mert nem tudod adathordozóra sem tenni.

    VálaszTörlés
  8. Ildikó! ezen aggódom én is, hogy mi van, ha újra kell majd formázni a gépet? De ezek szerint ezért találták ki azt, hogy három lehetőségem van a letöltésre. Feltételezték, hogy elsőre is összejön, a többi a pótlást szolgálja.
    Kaccat! Nem adom fel! a creatorral erősen próbálkozok, de valami kódot kér hozzá. Lehet, hogy az is valahol a letöltésekben van, majd valaki okosabbal megnézetem.

    VálaszTörlés